A BL már nem jó?

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.07.05. 23:16
Címkék

Miközben Florentino Pérez, a Real Madrid alig egy hónapja hivatalban lévő (régi-új) elnöke horribilis összegeket fizet a világ legjobb labdarúgóiért, olyan ügy érdekében kezdett el kampányolni, amely nem biztos, hogy elnyeri az európai többség tetszését. A 62 esztendős sportvezető a korábban már pedzegetett Szuperliga létrehozását szorgalmazza, olyan európai sorozatét, amelyben kizárólag a földrész legjobb klubcsapatai küzdenek meg egymással. Merthogy Pérez szerint a méltán népszerű Bajnokok Ligája nem ilyen.

„A Szuperliga létrehozásával garantálni tudnánk, hogy a legjobbak mindig a legjobbakkal csapjanak össze, nem úgy, mint a Bajnokok Ligájában. Fontos, hogy az elképzelést a nemzeti bajnokságok érdekeinek megsértése nélkül váltsuk valóra” – hangoztatta a Real Madrid elnöke, aki szerint kellő támogatás áll az újítás mögött.

Célszerű volna, ha a pártolók között ott virítana az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) neve is. Erre pusztán azért hívjuk fel a figyelmet, mert Michel Platini, a szervezet elnöke 2007. januári megválasztásakor a kelet-európai klubok felzárkóztatását tűzte zászlajára – márpedig Pérez ötlete ezt aligha segítené elő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik