Rövidre szabott pihenő

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 01:08
Címkék
Már a Fradi is elkezdte. Az NB II Keleti csoportjának bajnoka, az élvonalba három év után visszatérő zöld-fehér csapat labdarúgói péntek óta állapotjavító feladatok elvégzésével gyakorolnak – az angliai edzőtáborra. Bobby Davison, az FTC angol mestere az elmúlt felkészülési időszakokhoz hasonlóan ezen a nyáron is szigorú edzésprogrammal engedte szabadságra játékosait, hogy a keménynek ígérkező sheffieldi túrán már megfelelő fizikumú futballistákkal kezdhesse a munkát.

Rajta ragadt az angol menta litás, az a szemlélet, ami az elmúlt évben a Ferencvárost is „megfertőzte”: annak ellenére, hogy a Bobby Davison által előírt egyéni edzéstervekben a múlt pénteki dátumot jelölte meg a szakember a program elkezdésének napjaként, Ferenczi István már szerdán munkába állt – Lipcsei Péterrel az oldalán. Az összeállított feladatsor nem idegen a IX. kerületben, s bár a gyakorlatokat a legutóbbi felkészülési időszakban elvégző futballisták állítása szerint nem nevezhető barátinak, azt mondják: változatos, és segít áthidalni a nyári kínzás első hetét.

De, hogy miért szabja rövidebbre a pihenőjét egy játékos?

„Talán a szorgalom miatt, talán azért, mert már annyira várja a bajnokságot, hogy úgy gondolja: melóval gyorsabban múlik az idő – mondta Ferenczi István. – Lipcsei Petivel már rutinosak vagyunk a közös különmunkában, hiszen a térdműtétünk után együtt végeztük a rehabilitációt, és ahogy akkor, ezúttal is spinninggyakorlattal kezdtünk. Az edzésprogramban egyébként erősítés és különféle futások szerepelnek. Utóbbit – néhány társammal kiegészülve – a stadionban végzem. Mitmondjak, nem könnyű a feladatsor, minden napra más távok, más iramú futás szerepel a papíron. Legutóbb húsz-, negyven-, hatvan-, nyolcvan-, és százméteres sprintek voltak terítéken, tizenkét, illetve húszas sorozatban. Fárasztó, na. Főleg, mert az embernek hiányzik az öltöző légköre, a poénok, amik gördülékenyebbé teszik az alapozást.”

Amit a Ferencváros július 3-án Sheffieldben kezd: Ferenczi Istvánnak azért lesz különleges az angliai összetartás, mert a túra utolsó napján az Üllői úti együttes összecsap korábbi csapatával, az angol másodosztályban szereplő Barnsleyval.

„Jönnek a levelek szép számmal, még egy újságot is küldtek nekem Barnsleyból, aminek a címlapján vagyok, a lap pedig a visszatérésemről ír – folytatta a csatár. – Jó érzés, hogy nem felejtettek el, de elsősorban azért örülök a szigetországi meccseknek, mert csapattársaim, a fiatalok is átélhetik, tapasztalhatják, milyen fantasztikus légkör veszi körül az angol labdarúgást – még az előkészületi meccseken is. És az is izgat, kik csatlakoznak hozzánk. Elszánt vagyok, hiszem, hogy most amolyan vihar előtti csend van, de hamarosan megtudjuk, kikkel erősítünk. Továbbra is bízom a vezetőségben, a Fradiról van szó, biztos mindenki úgy gondolkozik, ahogy én, és a csúcsra tör.”

Bobby Davison mindenesetre nem tétlenkedik, s miközben a pro licences tanfolyamon hallgatja a neves előadók óráit (pénteken például a finn szövetségi kapitány, Stuart Baxter tartott beszámolót), próbál informálódni az erősítési lehetőségekről.

A vele egy kurzust végző watfordi szakembernél például Antal Botond kapus kölcsönvételét kezdeményezi, a Sheffield Uniteddel pedig továbbra is egyeztet az esetleges játékosmozgásról.

„Hallom, hogy otthon röpködnek a nevek, ám amíg nincs konkrétum, felesleges találgatni – mondta a közös vacsora előttlapunknak Bobby Davison. – Annyit mondhatok, hogy a sheffieldi edzőtáborban már nálunk lesz egy-két kiszemelt, így a tervek szerint velünk kezdi a felkészülést az északír válogatott Keith Gillespie is. Négy-öt futballistára mindenképpen szükség van célunk megvalósításához, kell védő, középpályás, de legfőképpen csatár. Nekem fontos, hogy négy gólvágóm legyen, márpedig úgy néz ki, Jordan Robertson Angliában folytatja, így a helyére kell a egy minőségi támadó. Sajnos az angol másodosztályban irreális pénzeket keresnek a futballisták, és a heti négyezer fontos fizetéssel nehéz versenyezni. Aggódni azonban felesleges, heteken belül összeállunk, s a budapesti négyes torna után már ütőképes lesz a Ferencváros.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik