Marcello Lippi és az ő újabb képtelen küldetése

Aki kockáztatja nimbuszát a nagyon is kétséges sikerért

Amikor „Mister”, azaz Marcello Lippi a 2006-os, olasz diadallal záruló németországi világbajnokság után visszavonult, mindenki biztos volt benne, hogy jól megérdemelt nyugdíjas évei kezdődtek meg ezzel az aktussal, és afféle ikonként tengeti majd életét. Kedvenc jachtja és a TV-stúdiók között ingázva néha meg-megtekint egy nagyobb mérkőzést, futballbölcsességeket és szivarfüstöt eregetve. Ám Lippi a tengeri csomók, a hűvös borok és a bőrfotelek világát odahagyva újra filctollat és jelzőbóját ragadt: amikor Roberto Donadonit elsodorta a népharag a 2008-as Eb-kiesés után, magától értetődő módon kapta kézbe a squadra azzurra kormánykerekét.



Donadonit nem is annyira az eredmények (a későbbi győztes spanyolok ellen estek ki, tartalékosan és tizenegyespárbajban), mint inkább a kilátástalan játék miatt menesztették, ám ne feledjük, Lippi alatt sem kellett keresgetnünk 2006-ban az olasz-brazil nagyszótárban, hogy hogyan mondjuk taljánul: jogo bonito? Lippi elődje, Giovanni Trapattoni a 2002-es világbajnokságon a Buffon – Panucci, Iuliano, Maldini, Coco – Zambrotta, Tommasi, C. Zanetti – Totti – Vieri, Del Piero gárdával búcsúzott, Lippi a vb-finálét a Buffon – Zambrotta, Cannavaro, Materazzi, Grosso – Camoranesi, Gattuso, Pirlo, Perrotta – Totti – Toni összeállításban kezdte, míg Donadoni a Buffon – Zambrotta, Panucci, Chiellini, Grosso – Pirlo, De Rossi, Gattuso – Perrotta – Del Piero, Toni felállásban verte a franciákat.

Ezen a gárdán Lippi ha akarna, akkor sem tudna egetverő, de eredményes módon változtatni: lemondott ugyan a két veterán, Christian Panucci és Alessandro Del Piero szolgálatairól, és észrevette, hogy Simone Perrotta maximum egy nősök-nőtlenek gyárudvari mérkőzésen lehetne méltó a karmesteri pálcára, de a mag megmaradt.




Buffon elől elkoptak a világklasszisok

A kapuban épeszű ember nem kérdőjelezheti meg Gianluigi Buffon helyét. Szinte hihetetlen, de ez ember (földöntúli reflexei ne tévesszenek meg minket, ember, mert igen csak képes hibázni) még mindig csak 31 éves, miközben 1996 óta a legprímább portások között emlegetik. Már akkoriban előtte futballozott Fabio Cannavaro, aki 2006-ban bemutatta, hogyan is dolgozik egy védő, ha komolyan veszi szakmáját. Azóta viszont önmaga árnyéka, Madridban a reklámtáblákat újra kellett szegecselni, mert a megkönnyebbült fanok elsóhajtották azokat helyükről, amikor végre elbúcsúztatták a hátvédet. A még öregedőfélben is remekül helyezkedő védő újra Buffon előtt poroszkálhat a Juventusban is, és talán még Lilian Thuramot is reaktiválják mellé a zebrák (reméljük egyébként, a gall jó egészségi állapotnak örvend).

Ott és a squadrában a megbízható Giorgio Chiellinivel alkot majd duót, a bal oldalon újfent Fabio Grosso, a jobbon a már 32 esztendős Gianluca Zambrotta kap helyet a kezdőben. Igaz, előbbi a Lyonban teljesen elszürkült, utóbbi pedig mindössze 5.95-ös átlagot szorgoskodott össze a Milanban. Viszont igen hasznos mezőnymunkát végeznek, és lehet rájuk számítani. No meg a helyettesek finoman szólva sem a Serie A és a Premiership kirakatemberei…


Szétfutógépek

A középpályán a szokásoknak megfelelően jó negyven kilométert fut mérkőzésenként a De Rossi, Gattuso, Pirlo-trió, akik elől szokás szerint hiányzik egy megfelelő karmester. Mostanában sem bukkant fel olyan fiatal tehetség a Serie A-ban, aki helyet követelne magának a nemzeti tizenegy kezdőjében, így már Donadoni is ráfanyalodott, megfelelő irányító hiányában, a háromcsatáros játékra, hogy legyen kinek helyzetbe hozni Luca Tonit.

Igaz, az érdekesség kedvéért minőségi szélsőben sem dúskálnak a taljánok, így az udinei Pepe, a bajnokságban 13 gólig jutó Fabio Quagliarella vagy az örökifjú Mauro Camoranesi játszik majd az oldalvonal mentén. A válogatottban sokszor csődöt mondó Antonio Di Natale ezúttal otthon maradt.



Ismét Luca Toniban bíznak – bár ez eddig még nem jött be

A csatársorban bérelt hellyel bír a Bundesliga gólvadásza, Toni, aki mellett a Spanyolországban beérett Giuseppe Rossi és a Firenzében magára találó Alberto Gilardino vív meg a Toni utáni helyért a juventusos Vincenzo Iaquintával. Del Piero hosszú idő után ezúttal nem tagja a keretnek, de jó hír a squadra háza táján, hogy állítólag Francesco Totti vissza szeretne térni a nemzeti csapatba. Nagy szükség lenne rá, merthogy Pirlón, De Rossin és a fiorentinás Riccardo Montolivón kívül nincs minőségi „utolsó passzos” középpályás, ráadásul az említettek közül senki sem az a kimondott világklasszis karmester.

A fentiekből következik, hogy Lippi a jó öreg 4–4–2-es felállást, vagy a nem túlságosan támadó jellegű 4–3–3-at variálja majd, ellenféltől függően. Egy dologban mindenképpen formabontó lesz a squadra a Konföderációs Kupán: azt, hogy nincs egyetlen „echte” irányító sem a keretben, mint volt annak idején Giuseppe Giannini, már megszoktuk, ám ezúttal egyetlen fantasista (a csatárok és a középpályások között elhelyezkedő játékos) és trequartista (irányító játékos és csatár egy személyben) sincs a keretben. Hol vannak már azok a szép napok, amikor Alessandro Del Piero először Roberto Baggióval, majd Tottival harcolt meg, egy Gianfranco Zola pedig általában hiába döngette a squadra kezdőjének kapuját…

Lippi fölött szemlátomást nem röpültek el nyomtalanul az évek, és most sincs túl sok esélye a sikerre, de ne feledjük, egykoron a Juventusnál és a 2006-os világbajnokság előtt sem voltak túl jó oddszai.