Michael Sheehan Bradley

Vágólapra másolva!
2009.06.11. 21:55
nemzetisége:
amerikai
29/5
születési hely:
Princeton
ideje:
1987.07.31.
pozíció:
középső középpályás
magassága:
188 cm
súlya:
79 kg
jelenlegi klubja:
Borussia Mönchengladbach
korábbi klubjai:
Chicago Sockers, IMG Soccer Academy, MetroStars, Heerenveen
sikerei:
U-21-es vb-résztvevő (2007), Arany-kupa-győztes (2007), olimpiai résztvevő (2008), Konföderációs Kupa-résztvevő (2009)

Nem egyszerű dolog egy edző fiának lenni, különösképpen, ha a sarj tehetséges és a papa egészen a szövetségi kapitányi rangig viszi. A Bradley-famíliában is ez a helyzet állt elő: a papa, Bob és a gyermek Michael együtt próbálják meg minél messzebbre tolni az Egyesült Államok válogatottjának szekerét.

Hősünk a Chicago Sockers neveltje (apja 1998-ban egy másik városi gárdát, a Fire-t vezette bajnoki címre és kupagyőzelemre), innen került be az U-válogatottakba, majd a szövetség tehetséggondozó programjába. 2004-ben draftolta le az apja által vezetett MetroStars a 36. helyen kiemelt legényt, aki első évében sérülései miatt nem lépett pályára a profik között. A következő bajnokságban már 30-szor szerepelt, az idény végén, januárban le is igazolta a holland SC Heerenveen.

Itt az első idényben csak egyetlen bajnokin szerepelt (áprilisban, az AZ ellen debütált), de a következő idényben Paul Bosvelt örökébe lépve jól, később egészen kiválóan futballozott (5.81-es, majd 6.38-as átlagot és 15 gólt szorgoskodott össze). 2006 tavaszán a válogatottban is bemutatkozott, bár a világbajnokságon még nem volt kerettag, annak ellenére sem, hogy atyja volt a szövetségi kapitány jobb keze. A tornán viszont megbukott Bruce Arena, akinek helyét Bob Bradley vette át.

Az új kapitány természetesen sokkal jobban számított fiára, aki részt vett a 2007-es U-21-es vb-n és az Arany-kupán, illetve a 2008-as olimpián is, de már a Borussia Mönchengladbach profijaként. A német gárda 2008 nyarán ugyanis 2.5 millió eurót fizetett érte, és a fiatal amerikai a Bundesliga 1-ben sem illetődött meg, különösen tavasszal játszott jól és gólerősen. A válogatottban egyik legjobb mérkőzését 2009 februárjában vezette elő: duplájával 2–0-ra gyűrték le a nagy rivális Mexikót egy vb-selejtezőn.

Bradleyék az első futball-famíliának számítanak hazájuk sporttörténelmében: a nyolcvanas években a „bázislabdás” Yogi és Dale Berra, a harmincasban a jégkorongos Lester Patrick és fiai, Lynn és Muzz voltak elődeik.

2005
New York Red Bulls
30
1
05-06
Heerenveen
1
0
 
06-07
Heerenveen
21
0
5.81
07-08
Heerenveen
33
15
6.38
08-09

Borussia Mönchengladbach

28
5
 
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma/átlaga az adott bajnokságban.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2007
Arany-kupa
5
0
2007
U-21-es világbajnokság
5
1
2008
olimpia
2
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik