Kezdődik a káprázat!

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.04.22. 01:14
Címkék
Kis túlzással ma elkezdődik számunkra a vb. Igaz, csak felvezető meccs lesz, de a nem mindennapi fajtából: a magyar válogatott Sierre-ben a világbajnok orosz csapattal mérkőzik (19.15). Csak ízlelgetjük a szavakat…

Nagy kaland lesz, annyi szent!

Kezdjük elhinni, hogy a már Svájcban tartózkodó játékosok is kezdik elhinni. Már csak két nap van a világbajnokságig, amelyen a magyar válogatott is részt vesz.

Az egyre fokozódó hangulatot ráadásul nem mindennapi felkészülési mérkőzés fokozza: a finnek és a norvégok magyarországi látogatása is a sportág ünnepének számított, de hogy szerda este Sierre-ben a világbajnoki címvédő orosz nemzeti együttes ellen lép jégre csapatunk, minden képzeletet felülmúl. „Amikor majd szemtől szemben állok velük, talán elhiszem…” – mondta a magyar együttes egyik ásza, Ladányi Balázs. És ha ehhez hozzátesszük, hogy a találkozót az orosz szövetség kezdeményezte, bátran állíthatjuk, a magyar jégkorong fénykorát éli. Elismert, elismerik, és ez fantasztikus.

Már „csak” bent kellene valahogy maradni az elitben…

„Az oroszok elleni mérkőzés ízelítő lesz abból, ami Szlovákia és Kanada ellen vár ránk a világbajnokság első két mérkőzésén” – fogalmazott Énekes Lajos edző, aki Pat Cortina érkezéséig társával, Diego Scandellával felel a munkáért. A szövetségi kapitány lapzártánk után játszotta klubcsapatával, az EC Münchennel a Bundesliga másodosztályú fináléjának harmadik felvonását (a három győzelemig tartó párharc állása 1–1 volt), a tervek szerint szerdán utazik át Sierre-be, s a megállapodás értelmében végig ott is marad a válogatott mellett.

A szakmai stáb árgus szemekkel figyeli a hokisokat az oroszok elleni ütközetben, a keret valamennyi mezőnyjátékosa szerepet kap, és ezt követően nevezi meg a vb-re nevezhető húszas listát. A három kapus, Budai Krisztián, Hetényi Zoltán és Szuper Levente ebből a szempontból biztonságban érezheti magát.

Nézzük, milyen csapattal áll ki a világbajnok! Kezdjük azzal, hogy két Stanley-kupa-győztes hokis is pályára lép ellenünk. A legendás Vjacseszlav Bikov keretében helyet kap Ilja Brizgalov és Oleg Tverdovszkij is. Előbbi 2007-ben az Anaheimmel, utóbbi 2003-ban a New Jerseyvel nyerte meg az észak-amerikai profi ligát, az NHL-t. A gárda legnagyobb ásza azonban Ilja Kovalcsuk. Az idényenként 7.5 millió dollárt kereső, háromszoros All Star-válogatott csatár volt az első orosz hokis, akit a játékosbörzén (draft) első helyen vitt el NHL-együttes. Kovalcsuk 2004-ben harmadmagával gólkirály volt, és kilenc klubcsúcsot tart az Atlanta Thrashers színeiben. Kovalcsuk és a 4.25 milliót kereső Brizgalov mellett a jelenlegi keretben további négy NHL-es és nyolc volt NHL-es kapott helyet. Öten játszottak a profi liga döntőjében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik