Történelmet írtak a lányok

Bosszantó az együgyűségünk – parkolóhelyet keresünk a csarnok környékén. Bent is annyian zsúfolódtak össze, mint még soha. A soproniak megszimatolták a nagy lehetőséget: ha itthon nyernek, a város története során először lehet tagja a final four mezőnyének az Euroligában. Ez a nagy vetélytárs Pécsnek már háromszor sikerült, és már csak a presztízs miatt is illene szépíteni...

Szóval az ezerötszázas csarnokban mintegy kétezren tapsolnak, éneklik a Himnuszt, biztatják a csapatot már a bemelegítés közben is. Jellemző a hangulatra, hogy Farkas Balázs, a névadó-szponzor MKB Euroleasing elnök-vezérigazgatója is ütemesen fúj egy dudát, itt most nincs vezető, helyi vagy távoli potentát, csak szurkolók ülnek és állnak a lelátón.

A pályán valósággal mellbe vágó a feszültség. Eladott labda itt, kihagyott ziccer ott, a szemek szikráznak, az arcok sápadtak. Horti Dóra összegabalyodik a soproni palánk alatt Santos Alessandróval, ingerülten rángatják a karjaikat egymás szorításából, miközben tekintetük már a másik oldal felé röpülő labdát követi. Kathleen Macload kihagyja a lehetőséget – és máris fordul mindenki. Óriási az iram, csak az idegesség múlja felül a tempót. Persze akadnak gyönyörű mozzanatok is: Honti Kata kétszer is a lehető legjobb pillanatban helyez el egy-egy triplát, Jelena Milovanovics ügyesen talál rést a magassági fölényt élvező franciák ágaskodó karjai között, mint ahogy a másik oldalon Catherine Melain pompás passzai is klasszisra vallanak. Sőt Jasmina Tatics, a szerb játékvezető hölgy is kiválóra vizsgázik önkritikából: úgy ítéli meg, hogy a Bourges hozhatja játékba a labdát, ám kapcsol, hogy franciáról ment ki, és van ereje felülbírálni döntését.

Lehet, hogy megszületik a csoda?

A félidő hétpontos előnye legfeljebb biztatónak mondható, ám amit a Sopron a harmadik negyedben művel, az – egészen az utolsó két percig – egyszerűen fantasztikus. A vendégek arcára kiül a döbbenettel vegyes tanácstalanság, folyton az eredményjelzőt keresi a tekintetük: a különbség felkúszik 17 pontig is. Az egész csapat remekel, de külön szólni kell Honti Katáról, aki távolról és betörésekből is eredményes, Eördögh Editnek pedig, mint mindig, most is helyén van a szíve. Legrutinosabb játékosként összefogja, biztatja a többieket, és a lehető legjobbkor dobja tripláját, értékesíti kötélidegekkel egymás után négy büntetőjét.

És akkor jön az őrület, amelyet hivatalosan negyedik negyednek hívnak. Kétezer ember ugrál, üvölt extázisban, a játékosok pedig mintha nem is a földön járnának. Szemlátomást éppen egy másik dimenzióban léteznek, ahol nincs más, csak öt ellenfél és két palánk. Jelena Milovanovics úgy dob triplát, hogy utána maga is rácsodálkozik: ilyet is tudok? Kathleen MacLoad fanatikusan vicsorog, fogvédője már-már félelmetesnek láttatja, ahogyan űzi saját magát és a többieket.

Két és fél perc van hátra, amikor Jelena Milovanovics vesztett helyzetből labdát szerez, s amikor elesik, rámosolyog a felsegítésére érkező társakra. Ez már a győztes mosolya: felszabadult és boldog. A soproni cserék összeölelkezve nézik már a meccset, a szurkolók pedig állnak, és ünnepelnek minden múló másodpercet. A franciák gúnyosan tapsolgatják a játékvezetőt, kötekednek, nem igen képesek beletörődni a vereségbe. De kit érdekel ez?

Aztán Honti hozza fel a labdát, a közönség pedig számol: öt, négy, három, kettő... s ebben a pillanatban véglegessé válik, hogy az MKB Euroleasing Sopron bejutott Európa csúcselitjébe. Ami ezután következik, azt nehéz szavakba önteni. A füst lassan betölti a csarnokot, jó fél óráig senki nem mozdul innen, ünneplik a játékosokat. Megható, ahogy Amber Holt, aki nemrég még azt sem tudta, hogy a világ valamelyik szegletében létezik egy Sopron nevű város, úgy sír, mint egy kisgyerek.

Teheti, hiszen győztek, és mint tudjuk, a győztes szabadjára engedheti könnyeit.