Az Inter hazai pályán elhibázta a ziccert

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2009.02.02. 02:34
Címkék
A Juventus szombat esti veresége után az Internek vasárnap „csak” le kellett volna győznie a harmatgyenge Torinót ahhoz, hogy 9 pontra növelje előnyét első számú üldözőjével szemben, a feketekék armada azonban újra megbotlott, így versenyben tartotta a zebramezeseket.

Pedig Claudio Ranieri, a Juve edzője a Cagliari elleni szombati vereség után félig már feltette a kezét: „A Cagliari megérdemelten nyert, az Inter és a Lazio után ellenünk is nagyszerűen futballozott. Ha az Inter vasárnap elmenne kilenc pontra, az bizony már elég jelentős különbség lenne. Ki kell derítenem, miért estünk vissza, mi nem működik a csapatnál.”

Vasárnap meglepő módon a városi rivális Torino sietett a Juve segítségére, pedig kevesen számítottak arra, hogy Walter Novellino öt meccs óta nyeretlen együttese, amely idegenben május óta nem győzött, meg tudja állítani José Mourinho fiait. Az első félidőben a „bikák” remekül altatták a Zlatan Ibrahimovic, Júlio Cruz kettőssel támadó Intert, amelyben a sérülések és eltiltások miatt Nicolás Burdisso és Davide Santon is kezdő volt a védelemben. Sőt: szünet után derült égből villámcsapásként Rolando Bianchi fejessel bevette Júlio César kapuját, s az Internek máris két gólra lett volna szüksége a három pont megszerzéséhez. A kettőből azonban csak egy jött össze (Burdisso fejelte szögletet követően), a második találat részben Matteo Sereni kapus bravúrjai, részben az Inter-támadók rossz helyzetkihasználása miatt „elmaradt”. Különösen a második félidőben csereként pályára küldött Ricardo Quaresma játéka hagyott kívánnivalót maga után, az „ősz csalódásának” megválasztott portugál lövései után a labda általában a San Siro lelátójának harmadik emeletén kötött ki. „Ha így nézem, veszítettünk két pontot, de ha úgy, akkor nyertünk egyet a Juventusszal szemben – kezdte elemzését José Mourinho, aki igen idegesnek tűnt a találkozó alatt. – Sohasem öröm hazai pályán ikszelni, de elfogadom az eredményt. Sok helyzetünk volt, a Torino pedig foggal-körömmel védekezett, mintha története legfontosabb meccsét játszotta volna. Ha úgy játszottunk volna az elején, ahogy a második félidőben, más eredmény születik. Quaresma? Rosszul játszott, és most lelkileg nagy a teher rajta, mert el kell viselnie a kritikát, és ki kell rántania magát ebből a helyzetből.”

Mourinho egyébként azt is elárulta, hogy a BL-listáról megint kihagyja Hernán Crespót, akivel már beszélt erről, és aki sokkal nyugodtabban fogadta a hírt, mint az ősszel.

Az Inter, Juventus, Milan trió háta mögött továbbra is ádáz csata dúl a negyedik BL-helyért. Ezúttal a Genoa került előnybe, amely hazai pályán végigtámadta a meccset a Palermo ellen, ám a gólra egészen a hajráig várnia kellett, amikor a hátvéd Domenico Criscito vette be Marco Amelia kapuját. A Roma viszont megbotlott Reggio Calabriában. A bordó mezes csatárok közül Júlio Baptista, Francesco Totti és Mirko Vucsinics sem vállalta a játékot, ezért Luciano Spalletti mester az összeszokottnak nem nevezhető Stefano Okaka Chuka, Jérémy Ménez támadó kettőst küldte pályára. A gólokról azonban David Pizarro gondoskodott, a chilei légiós duplája sokáig elégnek tűnt a fővárosiaknak a 2–1-es győzelemhez. Sokáig, de nem a meccs végéig, az utolsó percekben ugyanis Francesco Cozza betalált, értékes ponthoz juttatva a sereghajtó Regginát. A negyedik helyben szintén reménykedő Fiorentina meg is előzheti a Romát – ha megnyeri a nagy havazás miatt hétfő délutánra halasztott Appennin-derbit a Bologna ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik