Komló: kétszer idegenben

MÓCZÁN ZOLTÁNMÓCZÁN ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.11.14. 12:48
Címkék

Izraelbe utazott férfi EHFkupa-mérkőzésre a Komlói BSK férfi kézilabdacsapata. A komlóiak mindkét meccsüket Rison Lecijónban játszszák, az első találkozót pénteken, magyar idő szerint 16.30 órakor, a visszavágót másnap 18 órakor rendezik. „Az egyik török játékvezető ismerősömön keresztül sikerült szereznem felvételt leendő ellenfelünkről” – mondta Varga István szakmai igazgató. A csapat edzője, Füzesi Ferenc derűlátóan várja a párharcot. „Igyekeztem minél alaposabban kielemezni a Maccabi Rison Lecijónt – fűzte hozzá a komlóiak trénere. – Ami feltűnt, hogy nyitott védekezést és rendkívül rohanós kézilabdát játszik, de ez igazából a sportág mai viszonyait tekintve nem újdonság. Leginkább a két átlövője hívta fel magára a figyelmemet. A szerb Dusko Milinovics százkilencvenhat centiméter magas, és megfordult a spanyol élmezőnyhöz tartozó Valladolidban is. Rajta kívül hét izraeli válogatott adja a csapat gerincét, leginkább a balátlövő Tom Matalon veszélyes. Ő remekül cselez, és nagyon színes a lövőrepertoárja. Nekem úgy tűnik, két, nagyjából azonos erősségű gárda csap majd össze. Annak ellenére, hogy mindkét mérkőzést Izraelben játsszuk, reális esélyt látok a továbbjutásra.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik