Fontos ügy

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.10.24. 00:31
Bobby Davison nem kertelt: nyíltan elmondta, ami a szívét nyomja. Eddig azt láttuk az angol szakembertől, hogy klottgatyában álldogál a kispad előtt (gyanítom, nem Sir Alex Fergusontól látta ezt Manchesterben), a sajtótájékoztatón egy szimpla kérdés nyomán is percekig maga elé mered, hosszasan a semmibe réved, mint aki mentálisan nincs a helyszínen, meg azt, hogy minőségi futballra nagyjából alkalmatlan embereket tesz a Ferencváros csapatába.

Most új stílust hozott a szótlan, a konfliktust nyilvánosan nem vállaló hazai fociközegbe. Lapunkban őszintén beszélt arról, hogy a Fradi légiósai egy hete nem kaptak pénzt. Azt Davison mester nem tudhatja, vagy éppen tudhatja, de nem kell, hogy nagyon érdekelje: egy hét csúszás nálunk nem ok a kifakadásra, mi több, a hétköznapok szerves része. Nálunk nem egy, hanem két-három hetet, sőt néha több hónapot is kimondottan divat késni, és nemcsak a javadalmazás zömét jelentő prémiummal, hanem az alapfizetéssel is.

Csak ha valaki mifelénk még decemberben sem kapja meg az augusztusi pénzét, csupán négyszemközt, az újságon kívül hajlandó duzzogni, hiszen „jobb a békesség, meg hátha a jövő héten fizetnek, azt ígérték…” – de Davisonnak elfogyott a türelme. Még szép: ahonnan jött, ott ilyesmi egyesenen elképzelhetetlen. Ami örömteli: nem hajlandó hallgatni arról, ami megzavarhatja a munkát, és ezt már akkor is tudtuk, amikor az Albert-stadion gyepét kritizálta (a következő meccsen remek talaj várta otthon a Fradit – ezek szerint csak szólni kellett…)

Ami ijesztő: Angliában állítják, a fontok elindultak Budapestre, az Üllői útra is megérkeztek, csak éppen az öltözőig nem jutottak el. Nem tudni, mi történt, de gyanúsan nagy a csend. A Fradi – történelme igazolja – sok nagy ellenféllel küzdött becsületesen a pályán. Az MLSZ máig vitatott döntése nyomán az NB II-be kényszerült, de előbb-utóbb ezt a krízist is túléli. Nincs könnyű helyzetben az edző és klubja, ha a Ferencváros legnagyobb ellenfelei házon belül vannak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik