Futballfejlesztés

A magyar edzők morgolódnak amiatt, hogy erősödik a holland vonal – Erwin Koeman után a volt ajaxos Wilco van Buuren is hazánkban dolgozik majd, mint az utánpótlás-válogatottak szakmai igazgatója –, ám ha jobban belegondolunk, akkor ráébredhetünk, csak az történik velünk, mint ami a futballban elmaradott országokkal: kívülről kapunk segítséget.

Annak idején a FIFA küldött instruktorokat – köztük magyar edzőt, Temesvári Miklóst – Afrikába, Ázsiába, hogy teremtsék meg a jobb, a működőképes labdarúgás alapjait. Hogy e futballfejlesztés során amott a mezítlábas gyerekek közül kellett kiválasztani a legjobbakat, bajnokságot, apparátust szervezni a sportág mögé, emitt pedig egy gyengécske infrastruktúra megléte mellett kell fellendíteni a jobb sorsra érdemes sportágat szakmailag, az édes mindegy. Ami nem mindegy, hogy a fejlesztés csak duma, egyéni érdeket szolgál, vagy valóban a közös akaratot tükrözi.

Az biztos, hogy két, három, tizenöt edző – jöjjön akár Hollandiából, Brazíliából, vagy a Holdról – csak úgy, ad hoc nem tud fejleszteni; dolgozni azt tud, ám kérdés, hogy két, három, tizenöt ember akarata, hozzállása, tudása valóban gyökeresen megváltoztathatja-e a magyar futballt…

Persze, megváltoztathatja, de csak akkor, ha az állam a pénzt nem elvonja, hanem adja a labdarúgásnak, azért, hogy az fejlődjön; ha ugyanebben a lapszámban nem arról kell írnunk néhány oldallal odébb, hogy ismét megszűnt egy ősöreg futballpálya (a Bp. Erőműé), hanem arról, hogy megint épült három új, korszerű létesítmény; ha van csak egyetlen olyan stadionunk, amelyben kulturált körülmények között szurkolhat negyvenezer ember a válogatottnak; ha szeptember végén legalább az UEFA-kupában lehet még keresnivalója valamelyik klubcsapatunknak.

Itt van bizonyságul az örök példa: a törököket 1984-ben Isztambulban még hat góllal megvertük, ma ők azzal büszkélkednek, hogy van vb-bronzérmük, és az egyik legjobb futballt produkálták az Eb-n, mi pedig huszonkét éve csak álmodozunk arról, hogy kijutunk valamelyik tornára… A törökök szerződtettek regimentnyi edzőt, játékost külföldről, ráadásul minőséget vettek: magyart (akkor még volt respektünk), angolt, németet, brazilt, szerbet, no és ugyebár hollandot. Megtanultak mindent – ma pedig már ők oktatnak a pályán.

Persze ők megértették: a foci nem néhány embernek, hanem az országnak fontos.