Buszra, magyar!

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.07.20. 23:34
Ismét bebizonyosodott, milyen kevés szükségeltetik ahhoz, hogy boldog futballnemzet legyünk. Miközben általában az év háromszázhatvanöt napján a magyar foci szürkeségén busongunk, aközben csak eljön az a pillanat is, amikor végre napfényessé válik minden, mert van siker.

Mint amilyen siker az U19-es válogatott szereplése, hiszen a csapat a németek elleni meccs eredményétől függetlenül már bejutott a korosztályos Európa-bajnokság elődöntőjébe, ráadásul már biztosan érmes, mi több, készülhet az Egyiptomban rendezendő világbajnokságra.

Azt mondom, mindez így együtt két évre elegendő boldogság a megannyi gyenge eredmény, kiesés, balhé, ügy után. Hanem ami miatt még inkább dagadhat a honleányi és -fiúi kebel: a siker rögvest arra hajlítja a gondolatokat, ami miatt a világon másutt az év háromszázhatvanöt napján szeretnivaló sportággá teszi a labdarúgást.

Ez pedig nem más, minthogy nem széthúzás, hanem összefogás jellemzi minden nap minden óráját és minden percét. Nos, mi most ebből kaptunk, kapunk ízelítőt: az U19-es válogatott meccseire Csehországba már eddig is elindultak szurkolók Magyarország minden tájáról, hogy buzdítsák a srácokat, ám amit a spanyolok elleni diadal, az elődöntőbe jutás generált, már több, mint szimpla egyéni érzelem. Hogy miről is van szó?

Nos, az MLSZ-t a hétköznapok sodrásában finoman szólva sem lehetett dicsérni, amit azonban most tett a szervezet, az igazán nagyszerű, hiszen a szövetség a magyar fiatalok soron következő, szerdai elődöntős meccsére ezerötszáz-kétezer belépőt ingyen(!) a kiutazó szurkolók rendelkezésére bocsát.

S hogy a jó, sőt nagyszerű ötlet rögvest újabbak megszületésére inspirál, arra bizonyságul szolgálhat, hogy az MLSZ kezdeményezésén felbuzdulva a Nemzeti Sport buszokkal segít kijutni – szintén térítésmentesen – a szurkolóknak Csehországba.

A futball ismét nemzeti ügy lett Magyarországon. S merthogy a fiatal labdarúgók reményt csepegtettek a fociimádók szívébe, kétségünk se legyen afelől, hogy lesznek olyanok, akik akár gyalog, az út szélén stoppolva is nekivágnának az útnak, azért, hogy lássák ezeket a szeretnivaló játékosokat.

Ám a gyalogszer helyett inkább autóba, buszra, magyar: kétezer, zászlót lobogtató szurkolónak ott lesz a helye Plzenben!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik