Sokak érdeke a ködösítés

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2008.04.22. 00:18
Címkék

Dr. Bakanek György dopping szakértő szerint alapjaiban rázná meg a doppingellenes rendszert, ha megindulna az IGF Long-3 elleni hajsza – de egyelőre nem kell ettől tartani…

„Akkor kiderülne, hogy az egész doppingellenes rendszer felesleges, mert mindig lesznek úgymond nem ismert, kimutathatatlan szerek. Nemcsak dopping-, hanem doppingellenes maffia is létezik, a forgalmazásban és az ellenőrzésben is hatalmas pénz van, mindkét oldalon emberek élnek meg belőle jól nemzetközi és nemzeti szinten is. Senkinek se legyenek kétségei, nem a tudomány jutott például a THG nyomára, hanem valakinek az érdekében állt a lelepleződés. Mi hiába készülünk és versenyzünk tisztán, ha máshol megvan a pénz és a szándék is a doppingolásra. Két megoldás lenne. A valóban megalkuvás nélküli, teljes körű doppingkontroll a fent említett érdekek miatt nem valósulhat meg. A másik: alapos átgondolás után felszabadítani és orvosi ellenőrzés alá rendelni a doppingolást” – indított szenvedélyesen Bakanek doktor, aki ezután rátért a teljesítmény- és izomnövelő IGF Long-3 bemutatására. Ez egy az emberi szervezet által termelt növekedési hormon. Nem a hatása, hanem a kimutathatatlansága miatt különleges. Az ellenőrök csak sejtik, hogy „van valami”, de mert emberi rasszoktól, égtájtól, napszaktól és sok minden mástól is függ a szintje, nem lehet egyértelműen azonosítani. Évek múlva viszont visszaüt, használata ugyanis felborítja a hormonháztartást. Ennek eredménye az úgynevezett visszacsatolás, amely leállítja a szervezet saját szteroidtermelését. A következmény: szexuális zavarok, a kiválasztó rendszer (máj, vese stb.) súlyos károsodása.

De természetesen nem ez az egyetlen „titkos” doppingszer. Ott vannak például az úgynevezett designer szteroidok, amelyeket a tervezőasztalon tesznek láthatatlanná, és már lehet is őket a piacra dobni. A teljesítménynövelők használatának veszélyét fokozza, hogy szakemberek nélkül zajlik. Például a „klasszikus terepen”, a testépítőknél, akik csak mosolyognak, hiszen már évek óta használják az IGF Long-3-at, amiről a világ most szerzett tudomást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik