Nehéz lesz megállítani a győrieket

ARDAY ATTILA, HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFARDAY ATTILA, HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.04.13. 00:58
Címkék

A 2007–2008-as női bajnoki évad a hajrához érkezett. A BLben már csak az elődöntők és a finálé, az NB I-ben még öt forduló van hátra, míg a Magyar Kupa küzdelmeiben a hétvégén eldől, melyik csapat kapitánya emelheti magasba a Halászi Takarékszövetkezet trófeáját.

Az elmúlt három alkalommal az ETO nyerte meg a kupát, és a pillanatnyi erőviszonyok alapján most is a győri lányoknak van a legnagyobb esélyük. Az idei elődöntő mezőnyét az a négy csapat alkotja, amely egy évvel korábban a Syma-csarnokban küzdött az elsőségért. A bajnokságban a kupavédő Audi ETO a négyes tagjai közül kétszer legyőzte a Dunaferrt (33–28, 34–29) és az FTC-t (33–24, 32–23), míg a debreceniekkel szemben egyszer nyert (32–30) – a visszavágó májusban Győrben lesz.

„Az évad elején az volt célunk, hogy a BL-ben az elődöntőbe kerüljünk, a bajnokságban szerezzük vissza az elsőséget, míg az MK-ban sorozatban negyedszer végezzünk az élen – mondta Konkoly Csaba, a végső sikerre legesélyesebb Győr edzője. – Eddig jól haladunk céljaink felé, ott vagyunk a BL elődöntőjében, a bajnokságban öt fordulóval a zárás előtt pontveszteség nélkül vezetjük a táblázatot, és a hét végén mi rendezzük a Magyar Kupa végjátékát. Számunkra az MK négyes döntője egyben felkészülés a Zvenyigorod elleni BL-elődöntőre. Tomori Zsuzsa sérülése sokat javult, így remény van arra, hogy védekezésben már pályára tud lépni.”

A Debrecent nemcsak a hazai pályán az FTC-től legutóbb elszenvedett vereség, de az anyai örömök előtt álló Orbán Annamária, Madai Petra és Tóth Erzsébet hiánya is sújtja. A Fradiban anyagi gondok nehezítik a felkészülést, ráadásul Zsiga Gyula edző és a klub közös megegyezéssel szerződést bontana. A Dunaferr fokozatosan javuló formában várja az évad hajráját, s az MK-küzdelmekben a jövő heti EHF-kupa-elődöntőre is gyakorolhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik