Mario Gomez García portréja

A spanyol apától és német atyától született legényke három kisebb klubot is megjárt (SV Unlingen, FV Bad Saulgau, SSV Ulm 1846), mielőtt a VfB-hez igazolt volna. Az ifiből kinőve rendszeresen a Felix Magath vezette nagyokkal edzett, de játéklehetőséget többnyire a harmadosztályban vitézkedő második csapatban kapott. Viszont nem akárhol mutatkozhatott be a profik között: Londonban, a Chelsea elleni BL-mérkőzésen. Az utolsó fordulókban a Bundesligában is átesett a tűzkeresztségen, de a következő idényben Szabics, Cacau, Streller és Kurányi mögött csak ötödik számú csatárnak számított, jellemző módon kilenc fellépésén legkorábban a 73. percben állt be!

Kurányi (és Matthias Sammer vezetőedző) távozása után Giovanni Trapattoni idején viszont egyre nagyobb terhek kerültek vállaira, az ötödik fordulóban a Mainz ellen a kapuba is betalált, majd a következő hétvégén is eredményes tudott lenni. Az UEFA-kupában a Rapid ellen duplázott, ám tavasszal már nem ment neki annyira. A Trapot váltó Armin Veh kezei alatt robbant be végül, amikor is a csikócsapat hazavitte a Salátástálat, Gomez pedig a góllövőlista negyedik helyén végzett, hat treffeléssel lemaradva az elsőtől. Ha márciusban, "aktuális aranycipősként" nem szakad el térdszalagja, alighanem meg is előzte volna a későbbi győztest, a 20-ig jutó görög Theofanisz Gekaszt. A hajrá végére szerencsére felépült, sőt, az utolsó előtti fordulóban a Bochumnak ő lőtte a bajnoki aranyhoz nélkülözhetetlen győztes gólt.

Miután első 12 bajnokiján 8 gólt tudott lőni, a válogatottban is bemutatkozhatott: 2007 februárjában, Svájc ellen bújhatott először a Nationalelf mezébe, s gólt is tudott rúgni. Amikor májusban a San Marino elleni Eb-selejtezőn Kuranyi helyére beálllva duplázott, alaposan megnőtt iránta az érdeklődés: bejelentkezett a Juventus, a Milan és az Arsenal is, ám a svábok sportigazgatója, Horst Heldt gyorsan lehűtötte a kedélyeket, mondván, 25 millió euróért sem válnának meg a "német futball legújabb csatárreménységétől."