Félelemnek nincs helye!

KEMÉNY KRISTÓF, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓKEMÉNY KRISTÓF, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2008.03.27. 00:32
Címkék
A szlovénok otthon maradtak! A sérülésekkel küszködő magyar válogatott soros ellenfelének a tervek szerint kedd este kellett volna megérkeznie Hévízre, ám telefonon jelezték, vírusfertőzés miatt mindössze tizenkét hadra fogható futballistájuk van, és éppen iparkodnak „SAS-behívóval” feltölteni a keretet. Meccs persze lesz – kezdés 18 órakor –, mégpedig a kedden még katasztrofális állapotú zalaegerszegi pályán.

Ez a meccs el van átkozva. Kezdjük azzal, hogy Várhidi Péter csak 18 játékost hívott meg, eltekintett Gera Zoltán játékától, Hajnal Tamás és Halmosi Péter a hét végén megsérült, de a kapitány úgy vélte, ennyi futballista is elegendő lesz a szlovénok ellen, legalább lehetőséget adhat az eddigi tartalékoknak.

Erre a hétfői edzésen kiderült, Dzsudzsák Balázs és Buzsáky Ákos sem egészséges, félő volt, hogy csaknem a teljes támadószekciót ki kell cserélnie. Keddre egy kicsit javult a helyzet.

Dzsudzsák Balázs új cipőt kapott szilikon sarokemelővel, így a sarkán a csonthártya kevésbé fáj, Buzsáky Ákost pedig a szakavatott orvosi kéz játékra alkalmassá tette.

A hétfői edzés, pontosabban Dzsudzsák Balázs és Buzsáky Ákos kiesése után azt mondta, másfél év munkája ment most tönkre. Komolyan gondolta, vagy csak az elkeseredéstől fakadt ki?

Az utóbbi – mondta a szövetségi kapitány. – Túlzás, hogy tönkrement a munkánk, de roppant bosszantó, hogy egykét havonta jövünk össze néhány napra, és éppen akkor esnek ki azok, akik alapvetően meghatározzák a csapat játékát. Ugyanakkor mindig fel kell készülnünk arra, hogy néhányan hiányoznak sérülés vagy más ok miatt, és tudnunk kell a csapatot úgy átszervezni, hogy annak az eredményesség ne lássa kárát.

Fontos volt lekötni ezt a találkozót?

Én azt az elvet vallom, amelyet Baróti Lajos, az egyik legeredményesebb magyar edző és szövetségi kapitány is megfogalmazott, azaz a válogatottnál is csapatot kell építeni, és nem mindig az aktuálisan legjobb formában lévő labdarúgókat kell

összehívni egy-egy mérkőzésre. A nemzetközi tapasztalat megszerzése a fontos. Igaz, hogy játékosaim zöme külföldön futballozik, ám a későbbi sikerekhez elengedhetetlen, hogy minél többet legyünk együtt. Mindig is azt mondtam, hogy legalább harmincnegyven mérkőzés kell ahhoz, hogy ez a csapat igazán beérjen. Sajnos nincs sok alkalom a közös gyakorlásra, és leginkább ezért bosszantó, hogy meghatározó játékosaimra nem számíthatok.

A mai futballban a vetélytársak sem tudnak többet együtt lenni...

Ez igaz, és ehhez alkalmazkodnunk kell, ugyanakkor muszáj megragadnunk minden lehetőséget arra, hogy együtt gyakoroljunk, és így készüljünk fel a vb-selejtezőkre. A szlovákok ellen Cipruson elsősorban a védekezést gyakoroltuk, ám hazai pályán a támadásokra kell fektetnünk a hangsúlyt. Ez pedig nem egyszerű, ha csaknem mindegyik, ezen a poszton bevethető labdarúgó kiesik, vagy nem teljesen egészségesen lép pályára. Márpedig a magyar közönség megszokta, hogy itthon támadó szellemben futballozunk, és a sok gond ellenére most is meg szeretnénk felelni ennek az igénynek.

Megbánta, hogy beleegyezett Gera Zoltán távolmaradásába?

Egy pillanatra sem. Emberek vagyunk, és az első gyerek születése mindenki életében óriási esemény. Amikor Gera Zoltán kérésére igent mondtam, nem tudhattam, hogy Halmosi Péter, Dzsudzsák Balázs és Buzsáky Ákos nem lesz százszázalékos állapotban, de ha ma kérne, akkor sem döntenék másként.

Kire számíthat egyáltalán a középpályán?

Szerintem Buzsáky Ákos játszhat, csak azt nem tudom, mennyit.

Kedden csatlakozott a kerethez az újpesti Tisza Tibor. Ő nem vethető be a középpálya jobb szélén?

l maradunk, és Tisza Tibor a kezdők között kap helyet, akkor később nem tudok cserélni, amikor esetleg Buzsáky Ákost sérült bokája miatt le kell hozni a pályáról. Ezzel együt

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik