A piros lapok mellé dühtől vöröslő fejek

A mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, KESZTHELYI ZOLTÁNA mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, KESZTHELYI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.03.09. 02:04
Címkék
Ismét idegenben játszotta le hazai mérkőzését a Paks, ezúttal Siófokon fogadta a Kaposvárt. Egy súlyos játékvezetői tévedés után, két kiállítást követően nyolc mezőnyjátékossal küzdöttek a paksiak, s szereztek egy pontot.

Vannak még optimista embe rek: alig több mint egy órával a Paks–Kaposvár találkozó megkezdése előtt a helyi, azaz az egyik siófoki árus akkurátusan kipakolta a portékáját: cukorka, rágógumi, sportszelet, zacskós szotyi és tökmag, sőt néhány baseballsapka, illetve a biztonság kedvéért két kopottas Pakssál is előkerült a kocsi csomagtartójából.

Bármily meghökkentő, megérte fáradoznia: ha nem is tömegével, de szép számmal érkeztek szurkolók a siófoki stadionba. Sőt „kémek” is megjelentek a lelátón: a siófoki edző, Aldo Dolcetti olaszos öltözékben vacogva nézte a találkozót, és a helyi csapat labdarúgói közül is kijöttek néhányan ellenfélnézőbe. A siófokiak B-licences edzőtanfolyamra járó ballábas védője, László András például amolyan házi feladatként, jegyzetfüzettel a kezében figyelte a paksiak futballját.

Nézzük, mit látott?

Nos azt, hogy az első félidőben rengeteg volt a pontatlanság a pályán, a játék gyorsasága ezúttal is hagyott kívánnivalót maga után. Úgy tűnt, az egyetlen játékos a pályán, aki igazán győzni szeretne, az Tököli Attila. A huszonkétszeres válogatott minden megmozdulásán látszott az akarat, ha a labda öt méterre gurult el tőle, ő akkor is utána vetődött, megszakadt, csak, hogy gólt lőjön. Sikerült is a kapuba találnia, ám nem sokkal később mehetett zuhanyozni. Történt ugyanis valami a mérkőzésen, ami alapjaiban megváltoztatta a játék képét: Vad II István játékvezető Hanák Viktor helyett Éger Lászlót állította ki. Bíróhiba volt a javából!

„Érthetetlen a számomra, ami történt, hozzá sem értem a játékoshoz, és engem állított ki a játékvezető” – panaszkodott Éger László az öltözőfolyosón. Ugyancsak érdekes volt Tököli Attila kiállítása, hiszen Éger László piros lapja után olyan ötvenméteres sprintet vágott ki, hogy a nézők az hitték, nyomban leszedi a játékvezető fejét. Ehelyett higgadtan arrébb ráncigálta társát, mondván, ne reklamáljon, felesleges… Erre tessék: amikor fél perccel később a csapatkapitányi karszalaggal Kovács Attila kapus felé kocogott, váratlanul őt is kiállította Vad II István. Tököli Attila végül mégsem bírta viszszafogni magát. Persze, a bíró ítéletét látva nem véletlenül vörösödtek a fejek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik