Yorkshire-i hideg napok

A hanyatlás története már-már magyaros léptékű, olyan, amely mellett a Ferencváros legújabb kori vesszőfutása sikersztorinak tűnik.

Dióhéjban: a rossz döntések sorozata 2007 nyarára csődbe juttatta a klubot, amely akkor már a Championshipben, azaz a második vonalban sínylődött – de ott sem sokáig. A liga a financiális feltételeket teljesíteni képtelen klubot tízpontos büntetéssel sújtotta, s ez egyenértékű volt a harmadik osztályba zuhanással – hat évvel azt követően, hogy BL-elődöntőt játszott a Rio Ferdinandot, Olivier Dacourt-t, Mark Vidukát felvonultató, David O’Leary dirigálta csapat.

De még ez sem volt elég, az átigazolási szabályok megsértése miatt újabb drasztikus büntetés következett: a Leedsnek mínusz tizenöt pontról kellett kezdenie a 2007–08-as idényt. „Gyönyörű! – kommentálta a határozatot Dennis Wise, az akkori menedzser. – Ahogy most számolom, százhat pontot kell gyűjtenünk a bajnoki címhez, kilencvenkettőt a feljutási osztályozó eléréséhez, s hetvenet, hogy egyáltalán benn maradjunk. Köszönjük szépen…”

A bennmaradással nem lesz gond, a hetvenből lapzártakor – a Tranmere elleni hazai összecsapás után – 44 már megvolt. A szívszorító azonban az, hogyha nem lenne a mínusz tizenöt, most nem a nyolcadik helyen szerénykedne a csapat, hanem 59 ponttal második lenne a tabellán. Persze a szezon végén még vezetheti, de már új menedzserrel. Január 29-én Ken Bates klubelnök – igen, öt évvel ezelőtt ő adta el Roman Abramovicsnak a Chelsea-t… – ugyanis Gary McAllistert, az egykori 57-szeres skót válogatott középpályást, a Leeds 1992-es bajnokcsapatának legendáját ültette a padra. „Húsz éve vártam erre a lehetőségre – kommentálta Bates a döntést. – A nyolcvanas években már szerettem volna a Chelsea-hez hozni Garyt, de az akkori menedzser, John Hollins nem volt vevő az ötletre.”

A lépés előzménye Dennis Wise távozása volt. Az egykori Chelsea-sztárt Kevin Keegan, a Newcastle United menedzsere csábította a „szarkákhoz”. Minek is? A hivatalos megnevezés „fejlesztési igazgató”, hogy ez mit takar, azt senki sem tudja, de biztos, hogy Wise nem ül le a kispadra Keegan mellé, hanem irodai munkát fog végezni.

Itt, Leedsben – ahol olyan pocsék az idő, hogy repülőgépünk csütörtökön kis híján lezuhant leszállás közben a 120 km/órás viharos szélben, továbbá az ember a kutyát sem zavarná ki a szabadba, mégis zakóban, sőt ingujjban (!) és miniszoknyában, szandálban (!!) közlekednek a férfiak és a nők az utcán – szkeptikusan fogadják a vezetőváltást. John Hall, a Carnegie Met University – az ország harmadik legnagyobb, legjelentősebb egyeteme – futballcsapatának edzője például csak ennyit dörmögött pénteki beszélgetésünkkor: „A fene sem érti. Wise a leedsi fizetése, az évi félmillió font háromszorosát kapja Newcastleban, olyan munkáért, amelyről talán ő maga sem tudja, hogy micsoda. Azért kimegyek a Tranmere Rovers elleni meccsünkre.”

Ha kiment, nem egyedül tette, mert a Leeds-mérkőzések nézőszáma olykor a harmadik ligában is eléri a harmincezret.

Azért az mégiscsak észbontó, hogy milyen pénzek forognak az angol futballban – még a harmadik vonalában is. Mivel Wise szerződése még élt a Leedsnél, a Newcastle egymillió font (360 millió forint) bánatpénzt fizetett a yorkshire-i klubnak, amiért volt olyan kegyes, és elengedte menedzserét. 360 millió forint egy közepes magyar NB I-es klub éves költségvetése.

Vissza McAllisterhez: a nosztalgiaérzést erősíti az új menedzser terve, amelyet már megszellőztetett a Yorkshire Postban: segítőjének a másik Garyt, Speedet akarja megnyerni.

Hogy mi ebben a nosztalgia? Amikor 1992-ben bajnoki címet ünnepeltek az Elland Roadon, így állt fel a United középpályássora: Gary Speed, Gordon Strachan, Gary McAllister, David Batty.