Bizakodásból jeles

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2007.12.20. 00:36
Címkék

Egyre nagyobb az önbizalma a Juventus 80-szoros olasz válogatott kapusának, Gianluigi Buffonnak, aki a bajnokságot megelőzően nem hitte volna, hogy tizenhat forduló után a csapat a harmadik helyen áll majd a tabellán. A scudetto elérhető közelségbe került.

„Talán jobb teljesítményt nyújtunk, mint bárki gondolta volna – mondta a 29 éves futballista. – Azzal a hozzáállással,

hogy folyamatosan meglepetésekre törekszünk, és sohasem akarunk alárendelt szerepet játszani erős ellenfeleinkkel szemben, csökkenthetjük a távolságot köztünk és az előzetesen erősebbnek vélt csapatok között.”

Habár a bajnoki címvédő Internazionale előnye nyolc pont a „zebrákkal” szemben, ez nem kedvetleníti el a kapust.

„Mindig is szerettem a kihívásokat, óriási élmény váratlan eredményekkel kirukkolni! Nem ismerek lehetetlent. Idealista vagyok, egy igazi álmodozó. Mindig nagy célok elérése lebegett a szemem előtt, és ezekből sikerült is már néhányat elérnem. Sokkal nagyobb öröm számomra a Juventusszal megszerezni a scudettót, mint bármelyik más csapattal. A torinóiakkal megszerzett trófeának megfizethetetlen értéke van!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik