Gén és tudás

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.19. 00:33
Arra nem vennék mérget, ha most azt kérdeznénk, hogy idehaza az NS-osztályzatátlag alapján ki volt az ősz játékosa, akkor a legtöbben kapásból vágnák rá a választ (amúgy a debreceni Sándor Tamás az NB I ásza).

Hajnal Tamás idei remeklése a Bundesligában talán már emlékezetesebb a focirajongók számára, ha másért nem, hát azért, mert a légiós jó futballja idehaza mindig felértékelődik; egy, a magyar pályán adott gólpassznak nincs akkora értéke, mint a Gelsenkirchenben kiosztott köténynek.

Az aktuális történet most arról íródhat, hogy Hajnal Tamás tizedik lett a Bundesliga őszi játékosrangsorában (arrafelé a Kicker osztályzatátlaga alapján listáznak), ami a szerény eredményeket produkáló jelenkori magyar futballban valóságos sikersztori, főleg úgy, hogy Németországban még mindig a minőség számít – a labdarúgók produkcióját illetően mindenképpen...

A tizenkilencszeres magyar válogatott középpályásnak brazil, francia, cseh riválisai (is) akadnak, márpedig ennek figyelembevételével egészen príma helyezés a tizedik (újabb közbevetés: volt már ennél jobb produkció is az elmúlt tíz évben, amikor is az akkor még a Hertha BSC kapuját védő Király Gábor a 2001–2002-es évad végén a hetedik volt), ha pedig az lebeg a szemünk előtt, hogy a német bajnokikról tudósító újságíróknak adott esetben Franck Ribéry, Luca Toni, Miroslav Klose avagy Marcelinho futballját kell patikamérlegre helyezniük, amikor osztályozzák a produkciót (amúgy a németeknél az 1-es a legjobb, a 6-os a legrosszabb érdemjegy), akkor még büszkébben feszülhet a honfiúi kebel Hajnal Tamás helyezése kapcsán.

Ami elgondolkodtató: amikor a mi játékosunkat ismerik el külföldön – ez esetben a jobb osztályzatokkal –, az azt mutatja, hogy gazdag a magyar futball, csak éppenséggel idehaza a hamisságra épülő fociközeg képtelen (fel)nevelni, megtartani, menedzselni vagy akár „csak” szeretni azt a játékost, aki képes értékeset produkálni a zöld gyepen.

Hogy ez ügyben mást ne említsek: Hajnal Tamás sztorija erre a legfényesebb bizonyíték, hiszen hajdanán a Vác az ifistakorú középpályást „gombokért” adta el a Schalkénak. Úgyhogy ami a futballtudást illetően a génjeiben van Hajnal Tamásnak, az magyar, ami pedig a lábában, a fejében (értsd képzettség, mentalitás), az német.

Az azonban talán nem is kérdéses, melyik a fontosabb...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik