Furán állt fel a Szeged

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.10.17. 23:44
Címkék
Az európai kupacsapatok csatájában nagyobb erőlködés nélkül diadalmaskodott a bajnok Pick, de a PLER a szünetig remekül tartotta magát.

A Pick-Szeged szeptember 21-én óriási meglepetésre 30–27-re kikapott Debrecenben a DKSEAirporttól. A bajnoki címvédő tanult a fiaskóból, mert azt követően két győzelmet aratott a bajnokságban, majd a Bajnokok Ligája csoportmérkőzésein mindhárom ellenfelét kétvállra fektette. Vladan Matics gárdájára a vasárnapi 24–22-es diadal után újabb kemény ütközet várt szerdán. A KEK-szereplő PLER elleni rangadó egyik érdekessége volt, hogy a fővárosiak keretében Lendvay Péter, Szabó Péter és Józsa Máté évekkel korábban a Picket erősítette. Közülük Józsa Máté sérülés miatt kihagyta az összecsapást. A hazaiak játékmestere, Daniel Andjelkovics is a lelátón foglalt helyet, őt Vadkerti Attila helyettesítette.

„A breszti mérkőzés előtt csapatorvosunk, Szabó István gyógyszerrel és injekcióval próbálta enyhíteni fájdalmamat – mondta

Daniel Andjelkovics. – Az első

félidőben nem fájt a sérült lovaglóizmom, ám szünet után kínos perceket éltem át. Bizakodom, hogy mielőbb újra edzhetek.”

A Szeged másik ásza, Puljezevics Nenad csak a kispadról szemlélte az eseményeket, mert Matics edző Dragan Marjanacnak adott lehetőséget. A PLER egy félidőn át helytállt, a második gyilkos iramát azonban nem bírta (28–18). Ezután már a hazaiak örömkézilabdáját láthatta az ínyenc, hozzáértő szegedi publikum.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik