Elmaradt a „Soma-show”

Szomorú nap volt 2003. március 18-a a Vasas Sport Club életében: azon a kedden egyrészt a futballcsapatot temették el a Fáy utcában, másrészt a vízilabdaegyüttes tagjaival közölték, hogy edzőjük, Somossy József lemondott. Utóbbi társaság egyik felét váratlanul érte a bejelentés, a másikat meg nem: állítólag néhány játékosnak fúrógép volt a jele az óvodában.

Na mindegy, régi történet ez, kár is bolygatni. Ha el nem is felejtette, nyilván a szakember is túllépett rajta. Így eshetett meg, hogy 2007. október 6-án, 18 óra előtt egy perccel már azt kiáltotta: „Hajrá, Fradi!”. Köztudott, hogy ezernél is több szállal kötődik az angyalföldi egylethez, de most a Ferencváros edzője, mégsem teheti meg, hogy az össznépi csatakiáltásba fals hangot csempész egy „Hajrá, Vasas!”-sal… A bemelegítést magányosan, a Komjádi uszoda egyik sarkában meghúzódva nézte végig, a kispadként szolgáló műanyag kerti széket csak a ráúszás előtt foglalta el. „Figyeld meg, két perc sem telik el, és megőrül” – bökött oldalba a sportágban jártas kolléga, és már indítottam volna is a stoppert, ha egy: az eredményjelző táblán nem működne tizedmásodpercre pontosan az óra; kettő: lett volna nálam.

Egy nulla a Vasasnak: semmi, kettő nulla a Vasasnak: semmi. Ült, mint nyuszi a fűben. Azért nem szundikált, csöndben magyarázta a mellette lévőknek, hogyan kellene gólt lőni. Nemsokára Kállay Márk szépített, és széttárta kezét: látjátok, ennyi az egész. Tudja, mi a dörgés, nemhiába KEK-győztes tréner. Az ő tudománya azért nem mindig elég: az első negyed végén 4–2 a fehér sapkában, illetve fekete fürdőnadrágban vízbe szálló piros-kékeknek.

A nagyszünetben már 8–4. Aki „Soma-show”-ra számított, annak csalódnia kellett. A békét és a barátságot erősítette a Vasastábor „Szervusz, Soma” rigmusa, a válasz egy vékonyka mosoly és egy „Szervusz, Vasas-tábor”ral felérő kézmozdulat volt.

Hanem aztán a harmadik szakaszban csoda történt: az FTC felkapaszkodott, mint Pókember a nyolcvankilencedik emeletre, Somossy pedig többet volt talpon, mint fenéken. 8–6 után 8–7 is lehetett volna (erre mindig van ötven százalék esély), de 9–6 lett. Ha most sem pattan el a húr, akkor soha. És tessék: már villant is a sárga lap – de csak egy szolid reklamálásért. Bár az idegek harcának túlzás volna nevezni a meccset, 9–7-nél háromszor is úgy támadhatott a Fradi, ha gólt szerez, szoros lehet a vége, ám az első kettőt követően a harmadik próbálkozás még emberelőnyös helyzetben sem járt sikerrel. Az edző okosan nem a lábát, hanem a karfát csapkodta, majd azt sem: miután Kovács Róbert beállította a 10–7-es végeredményt, csendben üldögélt székében.

Úgy tűnik, már nem a régi. De csak úgy tűnik…