Tisztes búcsú párosban

BÁLINT MÁTYÁS, RÁC BENEDEK BALÁZSBÁLINT MÁTYÁS, RÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.09.07. 14:39
Címkék
Párosban is befejezte bravúros szereplését Szávay Ágnes az US Openen. A magyar lány az elődöntőben Vladimira Uhlirová oldalán 6:2, 7:6-ra kapott ki egy tajvani kettőstől.

Huszonegy év. Ennyi telt el azóta, hogy legutóbb magyar teniszezőnőt láthattunk Grand Slam-torna fináléjában, és most Szávay Ágnes előtt állt a lehetőség, hogy a döntőbe kerüljön az amerikai nemzetközi bajnokságon, női párosban. A 18 esztendős magyar tehetség a cseh Vladimira Uhlirová oldalán az ötödik kiemelt tajvani párosspecialisták, Csan Jung-dzsan és Csuang Csia-dzsung ellen lépett pályára az elődöntőben.

Szávayék jól kezdték a mérkőzést: agresszívan, bátran teniszezve szorongatták a két tajvanit, 1:1 után két bréklabdát is kiharcoltak, de Csanék megőrizték az adogatóelőnyt, majd Uhlirová adogatásai után – néhány rontás következményeként – brékelőnybe kerültek, amelyet nemcsak biztosan őriztek, de a Vasas tehetségének szerváiból is ők nyerték a játékot. Miután a magyar, cseh kettősnek nem volt esélye szépíteni, 38 perc alatt 6:2-re elbukták az első szettet.

Szávayék is érezték, hogy a második felvonásra fel kell pörgetniük a tempót, próbáltak keményen, támadóbban játszani, sikerült is elvenniük a tajvaniak adogatójátékát. Ám még mindig sok pontatlanság volt a játékukban, a magyar lány is több könnyű labdát rontott. Árulkodó volt, hogy a szokásos mosoly helyett gondterhelt arccal forgatta kezében az ütőjét a labdamenetek között.

Volt is oka az aggodalomra: nem ment a játék az európai kettősnek. A tajvaniak többször is átemelték az erre a legkevésbé sem számító Uhlirovát, és néha a szerencse is melléjük szegődött, így hiába kerültek Szávayék a játszma elején kétszer brékelőnybe, kiegyenlített az ázsiai duó. Egy-két szép megoldásra ugyan futotta a magyar és a cseh lány erejéből, de ez inkább csak ahhoz volt elég, hogy szoros csatában hozzák saját adogatójátékaikat, és elbukják az ellenfélét.

Ám 4:4 után egy kicsit megbillent az egyébiránt a párosok idei pontversenyének harmadik helyén álló tajvaniak addig szinte tökéletes játéka, és bréklabdához jutott a magyar, cseh duó, de elég volt egy kapkodva a hálóba ütött újabb Szávay-labda ahhoz, hogy ne sikerüljön kihasználniuk a lehetőséget.

Így aztán a soltvadkerti tehetségnek már a mérkőzésben maradásért kellett adogatnia. Nem sikerültek az első szervái, a másodikat pedig rendre megtámadta Csan és Csuang, akik két mérkőzéslabdához jutottak. Ám a magyar és a cseh lány ekkor nagyon odafigyelt, előbb hárították a meccslabdákat, majd ellenfeleik két rontásának köszönhetően 5:5-re alakították az állást.

A következő játékban ellenben nem tudtak mit kezdeni a tajvaniak adogatásaival. Ismét az életben maradásért adogatva viszont az addig elég bizonytalan Uhlirová – akárcsak a negyeddöntőben – egy csapásra megtáltosodott, így sikerült kiharcolniuk a rövidítést. Ott ugyan a tajvaniak is megremegtek kissé, de miután 4–2-es hátrányba kerültek, zsinórban négy labdamenetet nyertek ügyes megoldásokkal, kisvártatva pedig értékesítették negyedik meccslabdájukat, miután a magyar lány a hálóba ütött egy tenyerest. Csan Jung-dzsan és Csuang Csia-dzsung egy óra 43 perc alatt 6:2, 7:6-ra győzött, és bejutott a fináléba.

Tíz nap alatt ez volt Szávay tizedik meccse (ő volt az egyetlen az US Openen, aki egyesben és párosban is eljutott legalább a legjobb nyolc közé), úgy tűnt, a magyar lány mostanra elfáradt egy kicsit. Most is láthattunk tőle szép megoldásokat, de egyszer-kétszer a koncentráció hiányát is fel lehetett fedezni a játékában. Ám 1990 óta így is ő Mandula Petra után a második magyar, aki a legjobb négy közé került Grand Slam-tornán, ami önmagában is bravúr. Ha pedig bírja majd erővel a sorozatterhelést, az egyes mellett párosban is sokra viheti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik