Csodát tett a Derecske

BERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁSBERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.06. 00:41
Címkék
Már a második fordulóban megszületett a női bajnokság első vaskos meglepetése: a remekül játszó újonc Tajtavill-Derecske 30–27-re legyőzte a bajnok Budapest Bank-FTC-t. Méghozzá teljesen megérdemelten.

edzője, hiszen tanítványai a má sik újonc, az Óbudai Goldberger otthonában léptek pályára, s 28–21-re kikaptak, mégpedig úgy, hogy játékuk alapján szemernyi esélyük sem volt a pontszerzésre. Ilyen előzmények után fogadták a bajnoki címvédő Budapest Bank-FTC-t. Zsiga Gyula is sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga a Fradinak, ám ami az elmúlt hónapokban felújított derecskei csarnokban történt, arra senki sem számított.

Már egy órával a kezdés előtt zsúfolásig megtelt a lelátó, s örülhettek a pályán látottaknak a szurkolók, hiszen ezúttal nem a három nappal korábban hit és elképzelés nélkül kézilabdázó csapatot láthatták.

A Tajtavill-Derecske erős kezdése. Minden labdáért megharcoltak a vendéglátók, s ezúttal nem akadt gyenge pont Köstner Vilmos csapatában.

A kapuban Király Annamária parádézott, a védekezést Rácz Emese fogta össze tanárian, míg a támadások végén hol a beállós Sütő Mariann villant, hol Pádár Margit járt túl a vendégek kapusainak eszén. Folyamatosan a hazaiaknál volt az előny, s nagyobb is lehetett volna a különbség, ha a Ferencváros szlovák légiósa, Lucia Uhraková nem viszi a hátán csapatát. Ha ő nincs, már harminc perc alatt is tetemes előnyre tehetett volna szert a Derecske, így viszont csak a szélső, Szabados Ibolya utolsó másodpercben szerzett átlövésgóljával vezettek a hazaiak 14–13-ra a szünetben.

A fordulás után sem tudta érvényesíteni akaratát a bajnokcsapat, pedig akaratban a zöldfehéreknél sem volt hiány. Csakhogy Uhrakovának nem akadt méltó társa, míg a derecskei oldalon Kocsik Viktória kapta el a fonalat. Az irányító csodálatos gólokat szerzett (egyet a kapunak háttal állva), s mindig a legfontosabb pillanatokban. Kár lenne elfeledkezni a Tajtavill csapatkapitányáról, Kereki Edináról, aki rengeteget dolgozott, labdákat szerzett, s a végjáték kiéletezett szituációiban kétszer is betalált. A hajrában folyamatosan két-három góllal vezettek a hazaiak, s belül az utolsó két percen már érezni lehetett: nincs erő a Fradiban a talpra álláshoz.

Talpon volt viszont a lelátó népe, s tombolva ünnepelte a bravúros győzelmet arató csapatot. S a meccs után már senki sem emlegette a Goldberger elleni fájó vereséget. A Derecske a bajnok legyőzésével tette le névjegyét az első osztályban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik