Tinédzserek inváziója

BÁLINT MÁTYÁS, RÁC BENEDEK BALÁZSBÁLINT MÁTYÁS, RÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.09.02. 23:44
Címkék
Nem Szávay Ágnes az egyetlen ifjú tehetség, aki kiválóan szerepel az US Openen: Lengyelországnak, Fehéroroszországnak és Ausztriának is megvan a maga Szávayja – a négy tinédzser már a legjobb 16 között jár.

Szombaton a tinilányok vették át a hatalmat az amerikai nemzetközi bajnokságon. Szerencsére azonban nem holmi sírni való fiúzenekarok sikoltozó rajongói lepték el nagy hirtelen Flushing Meadowst, hanem szenzációs fiatal teniszezők tették le a névjegyüket, és kényszerítenek rá ezekben a percekben is számos tévékommentátort, hogy megtanulják pontosan kiejteni a számukra eddig többé-kevésbé ismeretlen neveket.

Hamarosan nagy szükségük lesz erre a tudásra.

A lengyel Agnieszka Radwanska, a fehérorosz Viktorija Azarenka és a magyar Szávay Ágnes (mert ő az egyik feltörekvő csillag) egyaránt 18 esztendős, mellesleg 2005 végén ők álltak a junior-világranglista első három helyén. A negyedik „nővér”, Tamira Paszek pedig mindöszsze tizenhat éves – ehhez képest mindannyian kiemelteket, nem is akármilyen teniszezőket múltak felül a női egyes harmadik fordulójában. A legnagyobb trófeát Radwanska gyűjtötte, hiszen ő a címvédő orosz Marija Sarapovát búcsúztatta három szettben. Akárcsak az övéről, Szávay Ágnes Nadja Petrova elleni diadaláról is beszámoltunk már vasárnap, ám szombati lapzártánk után a másik két tininek is sikerült hatalmas meglepetést szereznie.

Viktorija Azarenka egy korábbi győztest, a tíz esztendeje bajnok, most 16. kiemelt svájci Martina Hingist verte meg. Pedig a találkozó nem úgy indult, hogy a párosban juniorként tavalyelőtt Wimbledonban épp Szávay Ágnessel az élen végző fehérorosz lány nagy csodával szolgál: bár hamar ellépett 3:1-re, utána zsinórban öt játékot bukott el. A második szettől azonban már az ő akarata érvényesült, az egykori világelső összesen egy gémet tudott megnyerni a meccs hátralévő részében.

A svájciak másik üdvöskéje sem járt jobban: a 11. helyen rangsorolt Patty Schnydert Tamira Paszek győzte le bátor játékkal, igen szoros csatában. Mikor az osztráknak először volt ütő a kezében, Schnyder már javában a legjobb száz között volt a világranglistán, ehhez képest tizenegy éves Grand Slam-rutinnal büszkélkedő ellenfelét Paszek teljes magabiztossággal verte meg 7–1-re a döntő felvonás rövidítésében. A tanzániai, illetve chilei származású Paszek már Wimbledonban is kitűnt a tömegből: két kiemeltet is legyőzött a francia Tatiana Golovin és az orosz Jelena Gyementyjeva személyében.

Hogy mi a közös a négy tinilányban, akik elfoglalhatják az US Open főtáblájának teljes alsó felét, miközben a felsőn sorjáznak a Grand Slam-győztesek, az egykori világelsők? A titkot talán Paszek fogalmazta meg a legjobban.

„Fiatal vagyok, de mentálisan nagyon erős, tele önbizalommal. Tudom, hogy ezek nem csak egyszeri eredmények, képes vagyok hosszú távon is tartani ezt a szintet” – szögezte le karakánul azosztrák lány, de bármelyik tehetség tehetett volna hasonló kijelentést.

Az igazi lecke (mégiscsak iskoláskorú hölgyekről van szó, bár Radwanska legalább már túl van az érettségin) azonban csupán most jön: a nyolc közé jutásért is nagy nevekkel kell megküzdeniük a fiataloknak. Szávay még jól járt a világranglista-50. ukrán Julija Vakulenkóval, de Azarenkára már a 4. kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova vár, Paszekre a 6. Anna Csakvetadze – aki maga is alig múlt húszesztendős –,Radwanska ellenfele pedig a 18. helyen számon tartott Shahar Peer lesz, miután az izraeli versenyző a harmadik játszma rövidítésében jobbnak bizonyult a cseh Nicole Vaidisovánál.

A nőknél amúgy már a nyolcaddöntő is megkezdődött. Lapzártánkig csak egy meccs ért véget, ezen az amerikai Serena Williams legyőzte a wimbledoni döntős francia Marion Bartolit.

A férfiaknál mindöszsze apróbb meglepetéseket hozott a szombat este és a vasárnap délelőtt: a hórihorgas amerikai John Isner a szerváival okozott ugyan néh á n y kellem e t len pillanatot Roger Federernek, meg is nyerte az első szettet ellene, de amint a világelső kiismerte a 205 centis égimeszelő adogatásait, már nem volt gondja. Az éljátékosok közül csak a brit reménység, Andy Murray búcsúzott, őt a dél-koreai Li Hjung Taik verte meg négy szettben. Vasárnap Rafael Nadal a francia JoWilfred Tsongát győzte le simán egy szoros első szett után, a másik két, lapzártánkig véget érő meccs viszont óriási, ötszettes harcot hozott, amelyek végén a spanyol David Ferrer, illetve az argentin Juan Ignácio Chela örülhetett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik