Nagy kapusbravúrok

A mérkőzésről tudósított: KEMÉNY KRISTÓF, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓA mérkőzésről tudósított: KEMÉNY KRISTÓF, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2007.08.27. 23:15
Címkék
Kovács Zoltán a legnagyobb helyzeteket is elpuskázta, mire egyet értékesített. Persze ehhez kellett az is, hogy a Vasas kapusa, Németh Gábor – aki hárította Tisza Tibor tizenegyesét – fantasztikus formában védjen.

Néhány szurkoló számára óriási izgalmakat tartogatott az első félidő. A műsorközlő többször is beolvasott pár rendszámot, felkérve a tulajdonosokat, hogy fáradjanak autójukhoz. Sejteni lehetett, tilosban parkolás húzódhat meg a felhívás mögött, amelynek többnyire zsebbevágóak a következményei, így érthetően mindenki feszülten figyelte, hallja-e a saját rendszámát.

Az esetleges bírságon kívül viszont semmit sem vesztettek azok, akiknek idő előtt kellett elhagyniuk a lelátót. Két bűnrosszul futballozó csapat terelgette a labdát, és az volt a legérdekesebb szakmai kérdés, hogy az Újpest csatársora vagy az angyaföldi védelem a gyengébb, ez a két sor ugyanis egymást múlta alul. Az elképzelés nélkül támadó házigazdák olykor vicces körülmények között kerültek helyzetbe, de Kovács Zoltán számára nem létezett annyira kis távolság a kaputól, amelyről ne lett volna képes hibázni, ugyanakkor a tényekhez tartozik, hogy Németh Gábor rendkívül magabiztosan védett. A Vasas csak akkor tudott némi bajt okozni a hazai kapu előtt, amikor fél óra elteltével az addig bal oldali középpályást játszó Lázok János előrelépett éknek, de különösebb idegeskedést ez sem okozott a lilák híveinek körében.

Igazán csak a szünet után derült ki, hogy az az újpesti szurkoló járt jól, akit kihívtak az autójához és haza is ment vele. Megúszta a gutaütést Kovács Zoltán sokadik, gyámoltalanul elrontott ziccere, a csereként beálló Tisza Tibor kihagyott büntetője, valamint elpuskázott helyzete után, s nem kellett folyamatosan hüledeznie, hogy a futballt ennyire alacsony színvonalon is elő lehet adni. Mintha azon versengtek volna egymással a játékosok, hogy ki tud többször hibázni, labdát eladni, és e kategóriákban nehéz lett volna győztest hirdetni... Amúgy megtörtént a csoda is: a vendégvédők néhány mókás megmozdulása után Kovács Zoltán egyik helyzetét a legszebb napjaira emlékeztető módon oldotta meg, később – ugyancsak az angyalföldi védők asszisztálása mellett – egy tizenegyest is kiharcolt, az más kérdés, hogy hiába. A Vasas gólját nem kidolgozott akció, hanem egy – az angyalföldiek szemszögéből nézve – szerencsésen megpattanó lövés előzte meg, és ez elég is volt a piroskékeknek a döntetlenhez. Ha csak a százszázalékos ziccereket nézzük, az Újpestnek gólzáporos győzelmet kellett volna aratnia, így azonban meg kellett elégednie egy ponttal.

AZ NS JÁTÉKOSÉRTÉKELÉSE

ÚJPEST

Balajcza Szabolcs 5

Sok dolga nem akadt, de a gól előtti lövést kicsit jobb reflexszel háríthatta volna.

Vermes Krisztián 5

A védőfeladatát ellátta, de rengeteget hibázott.

Korcsmár Zsolt 4

Balszerencséje, hogy rajta pattant meg a vendégek gólja előtt a labda, de amúgy is bizonytalanul játszott.

Böjte Attila 5

Jól rombolt, de ennél többre nem vállalkozott.

Sadjo Haman 4

Bár harcos volt, rengeteg labdát eladott.

Habi Ronald 6

Nagyon hasznosan futballozott, és a megszerzett labdát jól játszotta meg.

Sándor György 5

Hullámzó teljesítményt nyújtott, akadtak jó megvillanásai, és hosszú szünetei is.

Foxi Kethevoama 7

Több gólt érő átadása volt, pechjére társai nem tudták értékesíteni kitűnő passzait.

Sasa Radulovic 5

Nevéhez is fűződik pár remek passz, de a cseréje indokolt volt, kihagyott egy ordító helyzetet.

Paulus Roiha 4

Fantomszerűen futballozott, alig lehetett észrevenni.

Kovács Zoltán 5 Reális osztályzatát kettővel emelte meg a gól, ziccereit hihetetlenül gyámoltalanul oldotta meg.

A CSERÉK közül Tisza Tibor (4) egy büntetőt és egy hatalmas helyzetet is kihagyott, Li Do Kvon (–) szorgosan futballozott.

VASAS

Németh Gábor 8

Lényegében hibátlanul védett, akadtak bravúrjai, és tizenegyest is hárított.

Balog Zsolt 5

Néhányszor átjátszották, de összességében megfelelt.

Pandur Péter 3

Olyan volt, mint egy erős gyökerű fa, könnyű volt elfutni mellette, és megkerülni.

Mariusz Unierzyski 3

Nehézkes volt és könnyen átjátszható, óriási lyuk tátongott a védelmen az ő posztján.

Kiss Károly 4

A védekezésben megtette a dolgát, de támadásban roppant pontatlan volt.

Tandari Tamás 5

Szorgos volt, de pontatlan, lőtt egy szerencsés, ugyanakkor rendkívül értékes gólt.

Kincses Péter 5

Ezúttal is gyakran tört előre a jobb oldalon, de a beadásai most kevesebb veszélyt jelentettek.

Németh Norbert 4

Ezúttal gyengén futballozott, nem akadt említésre méltó momentuma.

Lázok János 5

Középpályásként észrevétlen, csatárként már aktívabb volt, ám sok veszélyt ezúttal nem jelentett a kapura.

B. Tóth Balázs 4

Legfeljebb az igyekezete szól mellette, de ez nagyon kevés.

Denisz Rebryk 4

Nevéhez egyetlen értékelhető megmozdulás sem fűzhető.

A CSERÉK közül Bükszegi Zoltán (4) nem érezte a ritmust, Somorjai Tamás (–) frissített valamennyit a csapaton, Odrobéna Péter (–) nem sokat tudott hozzátenni a játékhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik