Tovább menetel a Honvéd

A mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, RÓNAI GÁBORA mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, RÓNAI GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.08.12. 08:03
Címkék
Négy meccs, négy vereség – így áll a Paks, amely sokkal merészebb terveket szőtt erre az idényre. Tovább menetel viszont az egyetlen, nemzetközi porondon érdekelt magyar kupacsapat, a Honvéd, amely idegenben is könnyedén győzött.

Ki lesz a frissebb? A lendületből érkező Honvéd vagy a pihentebb paksi játékosok?

A mérkőzés legnagyobb kérdése az volt, hogy a vendégek futballistái hogy bírják a terhelést. Vajon tudják-e tartani a körülmények diktálta tempót Supka Attila játékosai? Merthogy a kispestiek a szezon kezdete óta nem kevesebb mint kilenc tétmérkőzést játszottak – helytálltak a Szuperkupa két mérkőzésén, az UEFA-kupa selejtezőin, három bajnokin és egy Ligakupa-mérkőzésen is. Ezzel szemben Lengyel Ferenc együttese csupán négy találkozót játszott az idényben.

A válaszra mindenesetre nem kellett sokat várni, a Honvéd az első perctől kezdve magához ragadta a játék irányítását, és egyértelműen Supka Attila együttese diktálta a ritmust. Jellemző kép volt az első gól előtti szituáció, amikor Éger László és Abraham között akkora sebességkülönbség volt, mint egy vitorlázógép és egy sugármeghajtású repülő között. Ha a két csapat sebessége között ekkora differencia nem is volt, a Honvéd két sebességgel mindenképpen magasabb fokozatban futballozott a paksiaknál. Jól játszottak a kispestiek, a vendégek türelmesen járatták hátul és a középpályán is a labdát, s a gyors ütemváltás szinte minden támadásukra jellemző volt. Nem volt tehát meglepő a kétgólos előnyük, a látottak alapján a Honvéd csütörtöki, UEFA-kupabeli ellenfelének, a Hamburgnak a megfigyelője is egykedvűen jegyzetelt a góloknál. Ulrich Nikoliaski, a német megfigyelői stáb tagja a Fehérvár elleni találkozó után ezúttal azért jött Magyarországra, hogy idegenben is megnézze a piros-feketéket. Az utóbbi időben menedzserként dolgozó korábbi válogatott futballista, Miriuta László segített neki, aki egyébként üzleti kapcsolatban áll a németekkel. Egy biztos, a hamburgi megfigyelő semmit sem bízott a véletlenre: a szakember legalább ötvenoldalas paksamétával érkezett, és érdeklődésünkre elmondta, tisztában van azzal, hogy a piros-fekete alakulat listavezetőként érkezett Paksra. Ő is látta, hogy a Honvéd kitűnő passzban van, ám ettől függetlenül a Hamburg nagyon erős csapat, és Ulrich úr egy pillanatig sem aggódik a párharc kimenetelét illetően.

Pedig a Honvéd a fordulást követően is szellemesen futballozott, jó volt nézni a vendégek produkcióját. Míg a paksiak erőlködtek, a kispestiek könynyedén, lazán mozogtak a pályán, járatták a labdát, kis területen pedig úgy passzolták ki a hazaiakat, ahogy akarták. Lengyel Ferenc együttesén szemernyi tudatosság sem látszott. Ne szépítsük, a Paks futballja egész egyszerűen kilátástalan volt. A hazai játékosok csak ívelgették előre a labdát, de azt is pontatlanul tették. Ez a taktika a jövőben is nagyon kevés sikerrel kecsegtet. A Paks negyedik bajnoki mérkőzésén negyedik vereségét szenvedte el, a nyáron megerősített csapat szurkolói aligha ilyen szezonkezdetről álmodoztak. A lefújást követően Lengyel Ferenc boszszúsan, lehajtott fejjel ballagott az öltözőbe, s talán már azon gondolkodott, hogy mit is kellene tennie a szebb jövőért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik