Stepney másokat vádol

BÁLINT ANDRÁSBÁLINT ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.07.18. 23:49
Címkék
Nigel Stepney, a Ferraritól elbocsátott mérnök úgy akarja tisztázni magát, hogy elárulja azoknak a nevét, akiknek a csapatból több okuk lehetett a szabotázsra, mint neki.

Ha hinni lehet Nigel Stepneynek, akkor hamarosan döntő fordulat következik be a Ferrari és a McLaren mindennapjait alaposan felforgató szabotázsügyben: az elbocsátott szakember ugyanis azt állítja, találkozót kért a maranellói csapat legfőbb vezetőitől, és a botrányban közvetlenül „érintett” személyek megnevezésével kívánja tisztázni magát! Ebben az esetben pedig a Nemzetközi Automobilszövetség Motorsport-világtanácsa is egyértelműbb helyzetben hallgathatja meg július 26án a McLaren illetékeseit.

„Készen állok rá, hogy beszéljek Jean Todttal és Luca di Montezemolóval. Szeretném tisztázni magam a Ferrari előtt” – idézte a La Gazzetta dello Sport a Maranellóból elküldött Stepneyt, legalábbis ügyvédjén keresztül.

A szakember továbbra is azt hangoztatja, nem követett el ipari kémkedést.

„El akarom árulni azoknak a Ferrari-alkalmazottaknak a nevét, akiknek sokkal több okuk volt arra, hogy elkövessék a velem jogtalanul összefüggésbe hozott cselekményeket. Megismétlem: összeesküvés áldozata vagyok” – üzente a lapon keresztül a szakember.

Az olasz sportnapilap által megszólaltatott Sonia Bartolini ügyvédnő azt is elmondta, védence többször hangsúlyozta ártatlanságát.

„…A Ferrarinak fel kell ismernie, hogy Nigel konspiráció áldozata – mondta a jogász. – Ha Mike Coughlan (a McLaren eltiltott főtervezője – a szerző) valóban azt állította, hogy adatokat kapott Nigeltől, azt bizonyítania kell. Az igaz, hogy többször találkoztak, de akkor csak egy új munkacsoport felállításáról beszéltek. Ügyfelem azonban semmilyen dokumentumot vagy adatot nem adott át neki.”

Az ügyvédnő állítja, Nigel Stepney együtt akar működni a Ferrarival az ügy tisztázásában, hiszen így bizonyíthatja ártatlanságát. Sonia Bartolini mellékesen megjegyezte, védencéhez még nem jutott el a maranellóiak felmondólevele.

„Nigel úgy gondolja, még mindig tagja a csapatnak” – mondta Stepney jogi képviselője.

A szakembert azzal is gyanúsítják, hogy titokzatos port szórt Kimi Räikkönen versenyautójának tankjába. A Corriere della Sera szerdán azt írta, hogy a május 18-án az üzemanyagtartályba került anyaggal megegyező nyomokra bukkantak Stepney nadrágján.

„Fogalmam sincs, a por miként került a zsebembe. Bárki beleszórhatta. Előző nap őrizetlenül hagytam a ruhámat, amikor zuhanyoztam” – idézte a lap Stepney rendőrségi vallomását. A titokzatos por vegyelemzésének eredményét a Magyar Nagydíj előtt hozzák nyilvánosságra. A Ferrari mellett a McLaren is érintettje a kínos ügynek, sokak szerint az FIA megfoszthatja konstruktőri pontjaitól az istállót. Július 26-án ez kiderülhet, de a Motorsport-világtanács ülésére meghívott egyik versenybíró már szerdán kijelentette: valószínűtlen, hogy ilyen szankcióval sújtsák az istállót.

„Nehéz bizonyítani, hogy a McLaren felhasználta a titkos dokumentációk adatait” – jelentette ki Joaquín Verdegay.

A spanyol szerint akkor változhat a helyzet, ha Ron Dennisék elismerik vétkességüket, de erre minimális az esély.

„Ha bebizonyosodik a McLaren bűnössége, a csapat és a két versenyző is elveszítheti pontjait. Azonban egyértelműnek tűnik, hogy a Ferrari azért tudott megállapodni a vizsgálati együttműködésről Coughlannel, mert biztos benne, a McLaren nem használta az adatait” – zárta nyilatkozatát Joaquín Verdegay.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik