Sok helyzet és két gól

Ha valaki késett mondjuk tíz percet a Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK mérkőzésről, a főbejáraton belépve azt láthatta, hogy a salakos edzőpályán egy üres asztal áll, piros terítővel letakarva. Korábban viszont egy felettébb becses ereklye pihent az asztalkán, és bizony a Honvéd-szimpatizánsok hosszú sorban várakoztak arra, hogy a magasba emelhessék, és valamelyik hozzátartozójuk erről fényképet készítsen. A kispesti elöljárók – nagyon helyesen – úgy döntöttek, megadják szurkolóiknak ezt a lehetőséget, így köszönve meg támogatásukat a tavaszi idényben, s legfőképp az MK-sorozatban bemutatott buzdításukat – a Honvéd drukkereinek nem kis szerepük volt abban, hogy Supka Attila együttese tizenegy év elteltével ismét a legjobbnak bizonyult a Magyar Kupában.

Ami a DVTK elleni találkozót illeti: az első játékrész úgy pergett le, hogy a Honvéd futballistái akkor alakítottak ki gólhelyzetet Szalma Pál kapuja előtt, amikor akartak. A vendéggárda eléggé szellősen védekezett ebben a periódusban, és ha Hercegfalvi Zoltánék nem szórakozzák el a lehetőségeket, a hazaiak tisztes előnnyel mehettek volna szünetre. A vezető gólt viszonylag hamar megszerezte a Honvéd: Igor Bogdanovics jegyezte, aki a legutóbbi fordulóban Pakson kétszer is eredményes volt. A diósgyőriek kétszer is egyenlíthettek volna, azonban előbb Kethevoama Foxi, majd Simon Attila sem érte el a hosszú oldalon Sipeki István beadását, később pedig a bal oldalon felrobogó Haman Sadjo ziccerben nem tudta középre passzolni a kapu elé érkező társaknak a labdát. A hajrában a kispestiek többször is mattközelbe hozták a DVTK védelmét – ekkor vált érthetővé, hogy a Diósgyőrnél miért csak a Vác, a Tatabánya és a REAC kapott több gólt a bajnokságban –, a helyzetek azonban sorra kimaradtak.

A második félidőben – mindkét oldalon – elképesztően nagy lehetőségeket hibáztak el a labdarúgók, ez a 45 perc elsősorban a kapusok miatt maradt emlékezetes. Kezdődött azzal, hogy Sandro Tomic az elején bevédte Sipeki István távoli próbálkozását, aztán kollégája, Szalma Pál az egyik Honvédakciót követően megszédült, és azt sem tudta, hogy hol van. Noha a labda ekkor játékban volt, a kapus nem állt vissza a háló elé, hanem a tizenhatos vonalánál a Honvéd térfele felé hátrált. Edzője, Csank János azonnal jelezte, hogy le kell őt cserélni. Szalma Pál azonban ekkor visszaállt a kapuba, s csak társai győzködése után volt hajlandó elhagyni a játékteret. Ami azonban a lényeg: az eredmény már nem változott, a csapatok megosztoztak a pontokon, és ez egy fordulóval a bajnokság vége előtt mindkét félnek megfelelt.