Bentmaradást ért a jó foci

A mérkőzésről tudósított: SOMOGYI ZSOLT, SZÖLLŐSI GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: SOMOGYI ZSOLT, SZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.05.20. 00:38
Címkék
Visszafogott kezdés után magabiztos győzelmet aratott a Tatabánya a REAC fölött, s mivel a rákospalotaiakat mindenképpen megelőzi a tabellán a jövő heti végelszámolásnál, biztosan elkerüli a kiesést.

„Hajrá, Volán!” – hasított bele egy érdes hang a rákospalotai kora estébe Arany Tamás játékvezető kezdő sípszava után. Talán csak az egészen fiatalok nem tudják, hogy a Budai II László Stadionban évtizedekig a Volántröszt csapata játszott, volt, hogy az NB I-ben. Márpedig az egészen fiatal szurkolóból örömteli módon sok megjelent szombaton a Széchenyi téri létesítményben: a helyi utánpótlás képviselői éles gyerekhangon skandálták csapatostul az új csatakiáltást: „Hajrá, REAC!”

Visszaköszönt a múlt a másik oldalon is. Noha bányát talán még kívülről sem láttak a hajdani bányászcsapat mai futballistái (különösen a kameruni Dorge Rostand Kouemaha vagy a mexikói Juan Pérez), a vendégszurkolók a többi transzparens mellé a bányászok címerét és köszöntését is kifüggesztették: „Jó szerencsét!”

És a szerencse is kellett ahhoz, hogy a Tatabánya, ne pedig a REAC szerezze meg a vezetést a kiesési helyosztón, hiszen sokkal aktívabban és agresszívabban kezdtek a hazaiak, s Torma Gábor lécet eltaláló lövésénél bizony csak a jó szerencséjük mentette meg a tatabányaiakat a góltól. Ugyanakkor tudatosságot is lehetett érezni abban, hogy biztonságosan visszaállt a vendégegyüttes, s kimondottan a gyors és erős Dorge Kouemahára meg Juan Pérezre, valamint a kontrákra épített. Weisz Tamás egyszer meglépett, és gól lett az akció vége. A nehezén már túl volt a Tatabánya, idegenben megszerezte a vezetést, de megtartani nem tudta. A kaput ügyesen és sokszor veszélyeztető REAC szép támadásból egyenlített, s kezdődhetett minden elölről.

„Jó a meccs! – dörzsölte a tenyerét mosolyogva a Fradi hamarosan 90 esztendős csatárlegendája, Gyetvai László, aki a környéken lakik, és kilátogatott a mérkőzésre. – Amelyik csapat rúg egy gólt, az bent marad” – foglalta aztán össze a lényeget.

Bizony, azt még a számolgatásra és esélylatolgatásra nem hajlandó Tornyi Barnabás is megtudta saját játékosaitól és klubja honlapjáról: ha csapata nyer, matematikailag is biztosan bent marad az NB I-ben. Végül Gyetvai Laci bácsinak is igaza lett, azzal a kiegészítéssel, hogy aki négy gólt lő, az pláne bent marad. Tornyi Barnabás, a bajnokság hajrájában pánikszerűen szerződtetett edző tehát teljesítette küldetését: az élvonalban tartotta a Tatabányát – skandálta is a nevét a lelkes és hangos vendégtábor. A REAC még erőlködött, szépíteni is tudott, de érezni lehetett, hogy ez a meccs már eldőlt.

A rákospalotai csapatnak pontot, pontokat kell szereznie a záró fordulóban Fehérvárott, hogy megmeneküljön.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik