Hegymászás: Jelinkó Attila már az Everest első táborában

Vágólapra másolva!
2007.04.24. 11:44
Az amatőr hegymászó Jelinkó Attila Mount Everest expedíciója 2007. március 29-én vette kezdetét Budapesten. Átszelve az ázsiai kontinenst Katmanduba, majd onnan egy 65 kilométeres túra eredményeként a Mount Everest nepáli Alaptáborába érkezett meg április 13-án.
Kalandos átkelés a Khumbun
Kalandos átkelés a Khumbun
Kalandos átkelés a Khumbun
Kalandos átkelés a Khumbun
Attila ma hajnali négykor indult útnak az Alaptáborból, hogy első akklimatizációs túrájaként elérje az első tábort.

Útja a Khumbu "hírhedt, de lenyűgöző" gleccserfolyamán vezetett felfelé a hegyen.

"Annyi anekdotát hallgattam végig az alaptáborban a maratoni eredményekről, meg a 24 órás kerékpárversenyekről, hogy eszembe sem jutott, hogy én érhetek először a táborba." - mondta Attila, miután meglepődve tapasztalta, hogy csapatából elsőként érkezett meg az 1. táborba.

A tervek szerint két éjszakát tölt el itt csapattársaival, majd továbbmásznak a második táborba további éjszakára.
Előzetes elképzelések szerint ez után ereszkednek vissza az Alaptáborba, (ez nagyjából 4 órát vesz majd igénybe) és egy nagyjából egyhetes pihenőt
terveznek.

A következő akklimatizációs kört várhatóan május 4-én kezdi meg a csapat, de ezt befolyásolhatják a helyi időjárási viszonyok.

Jelinkóék összesen két akklimatizációs túrára készülnek a magasabban fekvő táborokba mielőtt a csúcshódítás megkísérelnék május második felében.
A Mount Everest csúcsára eddig egyetlen magyar állampolgár lépett. Erőss Zsolt 2002 május 25-én ért fel a világ legmagasabb hegycsúcsára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik