Szepesi Nikolett hatodik lett 200 m háton, Hoelzer a világbajnok

Vágólapra másolva!
2007.03.31. 11:50
A Melbourne-ben zajló 12. FINA-világbajnokságon a női 200 méteres hátúszó szám döntőjében az amerikai Margaret Hoelzer nagyszerű idővel nyert. Szepesi Nikolett a hatodik helyen végzett.
Szepesi Nikolett az Eb után a vb-n hatodik lett
Reuters
Szepesi Nikolett az Eb után a vb-n hatodik lett
Szepesi Nikolett az Eb után a vb-n hatodik lett
Reuters
Szepesi Nikolett az Eb után a vb-n hatodik lett

Szepesi Nikolett nagyszerű eredményt ért el, hiszen szinte végig a hatodik helyen úszott, és végül a hatodikként is csapott a célba.

A magyar tehetség fél másodpercet javított elődöntőbeli eredményén, ami egyébként is az olimpiai a-szintidőn belül volt.

A futamot Margaret Hoelzer nyerte nagyszerű idővel (2:07.16), míg a második a zimbabwei Kirsty Coventry lett, kevesebb mint négy tizedes hátránnyal.

Az első két helyen végzett úszó százhetven méterig fej-fej mellett haladt, azonban az amerikai bírta jobban az utolsó ötven métert, sőt a negyedik hossz felénél Hoelzer eléggé ráúszott Egerszegi Krisztina tizenhat éve felállított világcsúcsára is.

Igaz végül az utolsó métereken már elmaradt a rekordtól - végül több mint fél másodperccel -, de így is ő nyerte a finálét ls az ezzel együtt járó aranyérmet is.

Hoelzer ideje volt Egerszegi rekordja után a legjobb valaha úszott idő.

MELBOURNE 2007, 12. FINA-VB:

NŐI 200 M HÁT, DÖNTŐ:
1. Margaret Hoelzer (amerikai) 2:07.16 p.
2. Kirsty Coventry (zimbabwei) 2:07.54
3. Nakamura Reiko (japán) 2:08.54
4. Esther Baron (francia) 2:09.59 p.
5. Ito Hanae (japán) 2:10.57
6. Szepesi Nikolett (magyar) 2:10.66
7. Elizabeth Simmonds (brit) 2:11.09
8. Alessia Filippi (olasz) 2:11.41
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik