Werder Bremen: csatárgondok

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.01.29. 01:41
A Werder Bremen futott neki utolsóként a bajnoki évad második felének, de a csapatnak jól jött, hogy a Hannover elleni meccs csak vasárnap volt esedékes, elvégre a keretben sok a sérült játékos, és van olyan futballista – Ivan Klasnic –, akit a veseműtétje miatt még jó ideig nem látunk majd a gyepen.
Frank Baumann és Miroslav Klose a Werder Bremen könnyű sebesültjei, Ivan Klasnic a súlyos, a horvát csatár ugyanis veseátültetés előtt áll. A kiváló futballista egészségügyi problémáit bő egy éve fedezték fel, amikor kivették a vakbelét, de többet nem mondtak azóta sem. „A vakbélműtétjét követő vizsgálatok során vették először észre, hogy valami baj van a veséjével– mondta Ivan Klasnic ügyvédje, Klaus-Peter Horndasch. – Ezt követően klinikai módszerekkel próbálták megoldani a problémát, és egészen pár nappal ezelőttig úgy tűnt, a doktorok képesek meggyógyítani a veséjét, de sajnos kiderült, új szervre van szüksége, mielőtt a régi teljesen felmondja a szolgálatot. Tíz-tizenkét napig lesz kórházban, utána majd újrakezdheti az edzéseket és visszanyerheti korábbi erejét.” A súlyos műtét tehát nem fenyegeti Ivan Klasnic karrierjét, az ügyvéd szerint nyolc héten belül újra a pályán lehet, ami kissé merész tervnek tűnik. A csatár máris egy zágrábi kórház lakója, ahol napokon belül elvégezhetik a szükséges operációt, hiszen rendelkezésre áll a megfelelő vese. „Csak három csatárunk maradt, ez pedig korántsem nevezhető optimális állapotnak – mondta a csapatmenedzser, Klaus Allofs. – Évek óta ismerjük és figyeljük a svéd Markus Rosenberget, neki olyan képességei vannak, amelyek előrevihetik csapatunkat. A döntést, hogy most igazoljuk le, segítette, hogy már nem volt biztos kezdő az Ajaxnál, így ez az átigazolás igencsak hasonlít arra, amikor a Portónak nem kellett már Diego.”Ivan Klasnic kálváriája, Miroslav Klose sérülése és Mohamed Zidan téli eligazolása miatt a télen jelentősen megcsappant a brémai csatárlétszám – csak Aaron Hunt és Hugo Almeida maradt mint egészséges támadó –, így villámgyorsan jöhetett Markus Rosenberg. A svéd csatár odáig volt az örömtől, hogy az Ajax után a Bréma játékosa lehet. „Nagyszerű érzés itt lenni, egy álmom vált valóra ezzel az átigazolással – mondta Markus Rosenberg, aki egyébként harminc év után az első svéd kerettag Brémában. – A Bundesliga sokkal jobb, mint a holland bajnokság. A Werder nagyon jó csapat, támadó focit játszik, ráadásul 4–4–2-es szisztémában, nem úgy, mint az Ajax. Ez a legjobb felállás számomra, a véremben van.” S hogy a Werdernél nem könynyű Thomas Schaaf edző dolga, azt jelzi, hogy a csapatkapitány, Frank Baumann két hónapos sérülése után már túl van egy edzőmeccsen is, de a tegnapi bajnokin még nem játszott: „Sokáig volt sérült, és azért időbe telik, amíg újra felveszi a ritmust. De közel van hozzá” – mondta erről a mester.A korábbi ágyéksérülése után Miroslav Klose is csak pénteken edzett először együtt a többiekkel, ám ő már kezdett is vasárnap délután – hiába, a szükség nagy úr. Mindezek után jött a Hannover elleni meccs…És a Werder Bremen könnyedén győzött.
Az állás
1. Werder Bremen 18 12 3 3 50–22 39
2. Schalke 18 12 3 3 32–18 39
3. Bayern München 18 10 3 5 32–22 33
4. Stuttgart 18 9 5 4 29–23 32
5. Hertha 18 8 6 4 30–25 30
6. Leverkusen 18 8 4 6 31–26 28
7. Nürnberg 18 5 11 2 25–17 26
8. Dortmund 18 6 7 5 24–23 25
9. Bielefeld 18 5 8 5 24–20 23
10. Cottbus 18 5 5 8 21–25 20
11. Frankfurt 18 4 8 6 23–31 20
12. Hannover 18 5 5 8 16–29 20
13. Wolfsburg 18 4 7 7 13–18 19
14. Aachen 18 5 4 9 30–36 19
15. Bochum 18 5 3 10 22–31 18
16. Mönchengladbach 18 4 3 11 14–26 15
17. Hamburg 18 1 11 6 17–23 14
18. Mainz 18 2 8 8 12–30 14
Az állás
1. Werder Bremen 18 12 3 3 50–22 39
2. Schalke 18 12 3 3 32–18 39
3. Bayern München 18 10 3 5 32–22 33
4. Stuttgart 18 9 5 4 29–23 32
5. Hertha 18 8 6 4 30–25 30
6. Leverkusen 18 8 4 6 31–26 28
7. Nürnberg 18 5 11 2 25–17 26
8. Dortmund 18 6 7 5 24–23 25
9. Bielefeld 18 5 8 5 24–20 23
10. Cottbus 18 5 5 8 21–25 20
11. Frankfurt 18 4 8 6 23–31 20
12. Hannover 18 5 5 8 16–29 20
13. Wolfsburg 18 4 7 7 13–18 19
14. Aachen 18 5 4 9 30–36 19
15. Bochum 18 5 3 10 22–31 18
16. Mönchengladbach 18 4 3 11 14–26 15
17. Hamburg 18 1 11 6 17–23 14
18. Mainz 18 2 8 8 12–30 14
A 19. FORDULÓ PROGRAMJA:
Január 30. (kedd), 20.00: Bayern München–Bochum (tv: Sport Klub), Mönchengladbach–Nürnberg, Stuttgart–Bielefeld, Wolfsburg–Frankfurt.
Január 31. (szerda), 20.00: Hamburg–Cottbus, Hannover–Hertha, Leverkusen–Werder Bremen (tv: Sport Klub), Mainz–Dortmund, Schalke–Aachen ---- G ---- R
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik