Polgár Judit mint csapattag

POLGÁR LÁSZLÓPOLGÁR LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.12.18. 00:13
Címkék
A magyar sakk csapatbajnokság jeles pillanatára került sor vasárnap Nagykanizsán, ahol Polgár Judit 16 év után ült ismét asztalhoz ebben a versengésben.
Polgár Judit veszített, csapata nyert
Polgár Judit veszített, csapata nyert
Polgár Judit veszített, csapata nyert
Polgár Judit veszített, csapata nyert
Polgár Judit veszített, csapata nyert
Polgár Judit veszített, csapata nyert

Az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram együttesének első táblásaként Pintér József, a Postás Antenna Hungária MTK kiválósága ellen játszott majdnem ötórás partit, amelynek végén a vendégek első táblása győzött. Polgár Judit számára ez talán szomorú fejlemény, vigasztalódhat viszont azzal, hogy csapata, a Kanizsa végül 8:4-re győzött.

– Milyen érzésekkel ült asztalhoz csapattagként ennyi év után?
– Vegyes érzelmeim voltak, ugyanakkor vártam is, hiszen az elmúlt másfél évtized során ilyesmire nemhogy a magyar, de más országok bajnokságaiban sem, illetve talán egyszer-kétszer vállalkoztam.

– Különösen hangzik.
– Pedig nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Egy-szerűen a sakkot inkább egyéni sportágnak tekintem, amelyben mind a győzelmeket, mind a vereségeket önmagammal kell „megbeszélnem”.

– Adódik a kérdés, a továbbiakban még hány ilyen szerep-lésre számíthatunk öntől a kanizsaiak színeiben?
– Ez nagyban függ attól, miként áll majd a csapat a bajnokságban, és természetesen az én elfoglaltságaimtól is. Az biztos, szívesen játszottam, mert rendkívül jó és lelkes együttes tagja lehettem. S azt is megígérhetem, a továbbiakban is mindent megteszek a sikerért.

NEMZETI CSAPATBAJNOKSÁG
Szabó László-csoport. 4. forduló: Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg–Honvéd-Auróra SE 7.5:4.5, Atomerőmű SE Paks–Makói SVSE 7.5:4.5, Vasas-Novák-MKB–Tabáni Spartacus 6.5:5.5, Aquaprofit Nagykanizsa TSK–PMSE Antenna-Hungária-MTK 8:4, Statisztika PSC–BEAC-Rufusz 7.5:4.5. Az Edelényi VSE–Haladás VSE találkózóra márciusban kerül sor.
Az állás: 1. Zalaegerszeg 37 pont, 2. Nagykanizsa 32.5, 3. Paks 31.5, 4. PMSE-MTK 23, 5. Vasas 23, 6. Statisztika 21.5, 7. Honvéd 20.5, 8. Makó 20, 9. BEAC 17.5, 10. Edelény (3) 17.5, 11. Haladás (3) 16.5, 12. Tabán 15.5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik