Elhunyt Puskás Ferenc, a leghíresebb magyar

Puskás Ferenc 1942-től tartozott a Kispesti AC labdarúgócsapatának felnőtt keretéhez, 1943-ban itt mutatkozott be az élvonalban, és magyarországi pályafutása alatt nem is lett hűtlen a klubhoz, csak a KAC, illetve jogutódja, a Budapesti Honvéd színeiben szerepelt.

A fiatal balösszekötő hamar helyet követelt magának a csapatban, ahol sokáig édesapja, a Vasas és a Kispest egykori kiváló labdarúgója volt az edző. Puskás tehetségének köszönhetően már a második világháború után, 1945-ben magára húzhatta a címeres mezt, és góllal járult hozzá az Ausztria ellen aratott 5:2-es győzelemhez.

Első nagy válogatott tornája az 1952-es helsinki olimpia volt, ahol győzelemre vezette a magyar csapatot. A jugoszlávok elleni döntőben kihagyott tizenegyesét szép góllal feledtette.

A magyar csapattól a svájci vb-n is győzelmet vártak, de a döntőben az NSZK válogatottja váratlan, 3:2-es győzelmet aratott.

Puskás 1956-ban elutazott a Honvéd dél-amerikai túrájára, ami miatt egy évre el akarták tiltani. A 84-szeres (később egy 1956-os meccs hivatalossá tétele után ez a szám 85-re nőtt) válogatott játékos úgy döntött, hogy nem tér vissza Magyarországra. Itthon ötször volt bajnok, négyszer gólkirály.

A FIFA eltiltása miatt csak 1958-ban mutatkozhatott be a Real Madridban, amellyel további szép sikereket ért el. 1960-ban például négy góllal járult hozzá a Frankfurt elleni BEK-döntőben aratott győzelemhez. Puskás egészen 40 éves koráig játszott a spanyol csapatban, a válogatott mezét négyszer húzta fel. Spanyolországban hétszer volt bajnok, kétszer kupagyőztes, háromszor BEK-győztes, négyszer pedig spanyol gólkirály.

Edzői pályafutását Alicantéban kezdte, majd Amerikában a Vancouvert irányította. Egy rövid, Alavesnél töltött kitérő után első nagy sikereit szakvezetőként a Panathinaikosszal érte el, akiket eljuttatott a BEK-döntőig.

Dirigálta később a Murcia csapatát, egykori Real Madridos csapattársával, Hector Riallal irányították egy rövid ideig Szaúd-Arábia válogatottját, majd a Colo-Colo, az AEK Athén és az egyiptomi Al-Maszri következett. Edzői pályafutása utolsó éveiben dolgozott a paraguayi Sol de Americánál és Cerro Portenónál, illetve az ausztrál Panhellenicnél is.


1993-ban Jenei Imre lemondása után kérték fel a kapitányi posztra, amit négy mérkőzésre el is vállalt. Ő sem tudott csodát tenni a vb-selejtezőkön gyengén szereplő nemzeti tizeneggyel, ám az Írország elleni 4-2-es győzelem máig emlékezetes.

A legendás labdarúgó az elmúlt években súlyos Alzheimer-kór-szerű betegségtől szenvedett, közszereplést már nem is tudott vállalni. Az elmúlt időszakban többször is az intenzív osztályon kezelték a Kútvölgyi kórházban.