„Nekem kell vállalnom a felelősség egy részét”

– Miért nem készültünk fel Málta ellen? A látottak alapján biztosra vettük, hogy senki sem nézte meg az ellenfelet korábban. Miért nem térképezték fel a máltaiakat?
– Ezt a vádat visszautasítom – mondta Bozsik Péter. – Kérésemre Zoran Kuntics megnézte a máltaiakat Bosznia-Hercegovina ellen, Nagy Tamás pedig a Törökország–Málta mérkőzésen ült ott a lelátón.

– Mi megkérdeztük az edzőket, és ők azt mondták, az ő személyre szabott feladatuk a bosnyákok, illetve a törökök játékának elemzése volt, Máltára nem kellett figyelniük…
– Nézze, pontosan tudtuk, hogy Michael Mifsud mire képes, hogy ő az egyetlen, európai szinten jónak mondható futballistája a máltaiaknak. Arra gondoltunk, hogy a labda többnyire nálunk lesz, helyzeteket dolgozunk ki, s ha egy-egy kontránál meg is lép az ellenfél csatára, ez még önmagában nem baj, mert mi rúgjuk a gólokat. S a meccs így is indult. Mi irányítottunk, gyors összjátékkal folyamatosan mögéjük kerültünk, főként a bal oldalon, amíg Leandro meg nem sérült.

– Talán ha megszervezték volna Michael Mifsud semlegesítését.
– Akkor is nyernünk kellett volna a saját játékunkat játszva, ha a máltai csatár egyedül két-három gólt lő, mert nekünk meg vagy négyet kellett volna rúgnunk, ha azt nyújtjuk, amit tudunk. Tudom, hogy ilyen ellenféllel szemben nem mentség, de azért azt is tudni kell, hogy a védelmünk ilyen összeállításban még nem játszott, sérülések miatt némiképpen fel kellett forgatni a csapatot.

– A magyar válogatott történetének legkritikusabb perceiben, amikor Máltán vesztésre állunk, újoncot avatott... Ez szakmai melléfogás, nem?
– Nem tulajdonítok akkora jelentőséget annak, hogy Czvitkovics Péter történetesen újoncként állt be. Azért küldtem pályára, mert úgy véltem, hogy hasznára lehet a támadójátékunknak, megtarthatja a labdát, lehetnek váratlan, jó húzásai, és az a véleményem, hogy nem is okozott csalódást, sőt kis híján gólt szerzett, amint beállt.

– Én viszont túlzásnak éreztem egy újonctól várni a megoldást, amikor a sokkal rutinosabb játékosokban sem lehetett érezni egy percig sem, hogy lesz itt valaki, aki a hátára veszi a csapatot, és kibrusztolja a győzelmet. Végig úgy tűnt, hogy amíg a máltaiak lelkesek és motiváltak, nálunk hiányzik a győzelemhez szükséges mentális erő.
– Ezzel sajnos nem tudok vitatkozni.

– De vitatkozzon! Miért hiányzott?
– Ebben a pillanatban nem tudom megmondani. Van erről elképzelésem, ám azt inkább megtartom magamnak, mert nem akarok senkit sem első indulatból megbántani. Mindenesetre tény, hogy mentálisan csődöt mondtunk.

– Ez az ön felelőssége is.
– Bizonyára így van. De higgye el, munkatársaimmal mindent megtettünk azért, hogy levegyük a terhet a játékosokról, és megfelelő lelkiállapotba hozzuk őket. Sajnos már Málta ellen is nyomasztja őket a tét.

– Szembetűnő volt, hogy olyan játékosok, akiktől elvárható lenne Málta ellen akár az is, hogy egyedül végigvigyék a labdát a pályán, képtelenek voltak lendületet adni a csapatnak. Gera Zoltánra, Huszti Szabolcsra, Dárdai Pálra gondolok.
– Az egész csapat szerepelt le, nem lenne szerencsés bűnbakokat keresni. Dárdai szerepéről pedig azért el kell mondani, hogy a kiállítás után neki a védekezés volt az elsődleges feladata, így nehezen tudott volna még többet előretörni. Talán valóban vannak olyan játékosaink, akik akár egyedül is megnyerhették volna a meccset, de mindenkinek gyenge napja volt.

– Mit válaszol arra a felvetésre, hogy egy Szabics Imre szintű csatárnak azért illene néhány emlékezetes megmozdulást produkálnia Málta ellen? Úgy tűnik, nincs formában…
– Kihagyott jó pár hetet, de ez akkor is igaz volt, amikor gólt lőtt Új-Zélandnak. Nem rajta kell elverni a port, hiszen egészen máshogy tudott volna játszani, ha a terveinknek megfelelően beszorítjuk a máltaiakat, ott vagyunk állandóan a kapujuk előtt, s a kétcsatáros elképzeléseinknek megfelelően nyomás alatt tartjuk őket. Nem ez történt, így Szabics Imre is szenvedett.

– Nem tartja elképzelhetőnek, hogy törvényszerű volt a vereség, ha azt nézzük, hogy a hazai kapitány módszerei a legprofibbak, míg a mi csapatunk például edzeni sem tudott a meccs előestéjén, mert menetrendszerinti járattal érkezett este, turistaként?
– Tény, hogy az eredmény miatt most felértékelődik ez a téma, de szó sincs róla, hogy ezen múlott volna. Nem szerencsés, hogy nem volt különgépünk, de véletlenül sem szeretném azt érzékeltetni, hogy emiatt szenvedtünk vereséget, mert ez butaság lenne.

– Megvédi az összes játékosát és a vezetőket is, ám ezzel csak még inkább a saját nevét hozza összefüggésbe a magyar futball legszégyenletesebb kudarcával, jóllehet a Bozsik név eleddig a siker védjegye volt a labdarúgásunkban.
– Igen, biztos, hogy a felelősség egy részét nekem kell vállalnom, de elég széles a vállam ahhoz, hogy viseljem ezt a terhet, a szövetségi kapitányi pozícióhoz ez hozzátartozik. És ebben a helyzetben ennek a meccsnek a hibáit nekem kell elmagyaráznom, még akkor is, ha egy mélyebb elemzés végén megint csak odajutnánk, hogy Magyarországon az államnak ötven éve nincs semmilyen koncepciója a legnépszerűbb sportággal, s ennek megfelelően pénzt sem áldoz rá. Ennek a vége pedig nem lehet más, mint a behozhatatlan lemaradás a világtól…