Szükséges a sportlobbi

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2006.04.14. 00:47
Címkék
A Magyar Öttusaszövetség elnöksége legutóbbi ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy csatlakozik a Budapesti Olimpia Mozgalomhoz.
A Magyar Öttusaszövetség elnöksége legutóbbi ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy csatlakozik a Budapesti Olimpia Mozgalomhoz. A MÖSZ vállalja, hogy szakmai segítséget nyújt a Budapestre tervezett olimpia öttusaversenyeinek előkészítéséhez, továbbá vezetői és élsportolói mindent megtesznek azért, hogy a BOM törekvéseit népszerűsítsék.– Miért tartották fontosnak, hogy a vízilabdázók és a vívók után csatlakozzanak a BOM-hoz?
– Az igazi nagy események óriási lendületet adnak a vendéglátó ország sportjának – mondta Császári Attila, a MÖSZ elnöke. – Egy olimpia rendezése pedig szinte csodával ér fel. Úgy gondolom, a rendszerváltozás után a sport egyik területe sem vallhatja magát győztesnek, ellentétben például a filmgyártással vagy a borászattal, pedig nem vagyunk rosszabbak az említetteknél.

– A magyar filmesek össze tudtak fogni, a sport szereplői viszont nem. Többször egymásnak ugrottak például az olimpiai és nem olimpiai sportágak...
– Igaza van, mi nem tudtunk egységes lobbit kialakítani. Emiatt is lenne nagy lehetőség a budapesti olimpia.

– Hogyan segítenék például a szervezést?
– Már többször bizonyítottuk, hogy világversenyek rendezésében is a legjobbak közé tartozunk. Például az 1999-es margitszigeti vébé sikerének köszönhetően emelték fel a sydneyi olimpián részt vevő öttusázók számát. A majdani budapesti olimpián az öttusa lebonyolítása biztosan világszínvonalú lesz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik