Pengés megoldásokra várva

A minőségre nem lehet majd panasz, a férfi kardvívás színe-java benevezett az idény első igazán rangos versenyére. Olimpiai és világbajnoki elsők és érmesek sora lép majd pástra péntek délutántól a Nemzeti Sportcsarnokban – a kiemeltek szombat reggel kapcsolódnak a küzdelembe.
A három benevezett egyéni olimpiai bajnok, Aldo Montano, Mihai Covaliu és Sztanyiszlav Pozdnyakov közül csak Pozdnyakov tudott Budapesten nyerni, igaz, ő kétszer is. Ha újból a dobogó tetejére áll a négyszeres olimpai bajnok, a csapatát a tavalyi vb-n fantasztikus vívással a dobogó tetejére repítő klasszis, beéri legendás elődeit, a 3-3 győzelemmel büszkélkedő Mark Rakitát és Viktor Szigyakot.

A mieinktől a fegyvernem új szövetségi kapitánya, a január elseje óta hivatalban lévő Nébald György elsősorban azt várja, hogy feledtessék a tavalyi csúfos szereplést, amikor egy magyar sem tudta beverekedni magát a legjobbak közé. A fináléba kerülésre, sőt az éremszerzésre a legnagyobb esélye Nemcsik Zsoltnak van, aki jól kezdte az évet, az eddigi két viadalon döntős volt. A kapitány árgus szemmel figyeli majd a fiatalokat is, akik most bizonyíthatnak.
A válogatott a tavalyi világbajnokságon hírnevéhez méltatlanul szerepelt, csupán a tizedik helyen végzett, így érthető, hogy a kapitány keresi az ütőképes csapatot, többeket ki akar próbálni.
A lehetőség tehát adva van, csak élni kell vele.

Az utóbbi öt év győztesei
2005 Alekszej Jakimenko (orosz)
2004 Boris Sanson (francia)
2003 Ferjancsik Domonkos (magyar)
2002 Sztanyiszlav Pozdnyakov (orosz)
2001 Nemcsik Zsolt (magyar)

Akik többször is nyertek
Mark Rakita (szovjet) 1967, 1969, 1972
Viktor Szigyak (szovjet) 1970, 1975, 1977
Marót Péter (magyar) 1971, 1974
Gedővári Imre (magyar) 1978, 1980
Vlagyimir Nazlimov (szovjet) 1976, 1979
Nébald György (magyar) 1986, 1989
Szabó Bence (magyar) 1991, 1993
Köves Csaba (magyar) 1995, 1997
Sztanyiszlav Pozdnyakov (orosz) 1994, 2002

Az egyéni mellett 1966-tól 1999-ig csapatversenyt is rendeztek, egészen pontosan a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. A BEK-ben csúcstartó a 15-szörös győztes szovjet CSZKA Moszkva csapata. A magyarok közül 5-ször nyert a Újpesti Dózsa (illetve UTE), 4-szer a Vasas, 2-szer a BSE, egyszer a Bp. Honvéd. Aztán 2000-ben válogatottak versenyévé változott a BEK , de itt már nem volt szerencséje a magyar csapatnak, egyszer sem sikerült győznie. Az idén pedig már csak egyéni viadalra kerül sor. ---- A jelenlegi legeredményesebb magyar kardvívó: csapatvilágbajnok (1998-ban), az athéni olimpia egyéni ezüstérmese, a tavalyi, zalaegerszegi Európa-bajnokság második helyezettje. A 28 éves Nemcsik Zsolt jól kezdte az idényt, az eddigi két nemzetközi versenyen sikerült döntôbe kerülnie, Isztambulban harmadik, Tuniszban hatodik lett.

– Mi jut az eszébe elôször a budapesti Világkupa hallatán?
– A 2001-es év, amikor nyertem. Pályafutásom egyik legnagyobb gyôzelme volt, a nagyon erôs mezônyben megkaptam minden olimpiai bajnokot, Sarikov, Pozdnyakov és Covaliu is az utamba került. Nem tudtak megállítani.

– A legkellemetlenebb emlék?
– A tavalyi verseny. Ez egyértelmû. Már a hatvannégyes tábla elsô asszójában kikaptam. Pedig ezen a versenyen addig mindig jól szerepeltem. Egy fiatal lengyel fiú, Patryk Palasz vert meg, akivel azóta nem kerültem össze. Pontosabban, csak csapatversenyeken vívtunk, akkor viszont mindig megvertem.

– Az eddigi két, szezonbeli versenyen elért eredményét hogyan értékeli?
– Egyik helyen sem volt teljes a mezôny, az oroszok mindkettôrôl hiányoztak, Isztambulból a franciák is. Törökországban gyenge nyolcas döntô jött öszsze, úgy lettem harmadik, hogy egy már-már megnyert versenyt engedtem ki a kezembôl. Azt hiszem, a megingásnak, a pillanatnyi rövidzárlatnak az volt az oka, hogy még nagyon az idény elején jártunk. Tuniszban a nyolc között szoros asszóban, egytusos vereséget szenvedtem az Európa-bajnoki bronzérmes francia Nicolas Lopeztôl, a zsûri nem volt mellettem…

– Szombaton mit vár magától?
– A minimális cél a döntôbe kerülés, de tudom, ez tôlem kevés. Maradjunk annyiban, csak dobogós hellyel lennék elégedett. ---- A legrégebbi magyar vívóverseny 1962-ben Hungária Kupa néven indult útjára. 2000-ben váltott nevet, a magyar és az egyetemes kardvívás három kiemelkedô egyéniségére emlékezve megkapta a Gerevich–Kovács–Kárpáti elnevezést. Összeállításunkban a hajdani klasszisokra emlékezünk.

GEREVICH ALADÁR (1910–1991) 1932 és 1960 között mind a hat olimpián részt vett, a kardcsapat tagjaként valamennyin aranyérmet szerzett, egyéniben 1948-ban arany-, 1952-ben ezüst-, 1936-ban bronzérmes volt. Világbajnokságokon kilencszer lett elsô, 1951-ben és 1955-ben egyéniben és csapatban egyaránt, a többi alkalommal (1937, 1953, 1954, 1957, 1958) csapatban. Öt Eb-aranyérem került gyûjteményébe: négy csapat (1931, 1933, 1934, 1935) és egy egyéni (1935). Érdekesség, hogy tôrvívóként is sikeres volt, az 1952-es olimpián, az 1954-es vb-n és az 1935-ös Eb-n csapatban bronzérmet szerzett.
Legnagyobb egyéni diadalát a londoni ötkarikás játékokon érte el 1948. augusztus 10-én – azon a napon, amikor megszületett kisebbik fia, az 1977-ben egyéni világbajnoki címet szerzô Pál. György fia kardedzôként lett sikeres, ô az olimpiai ezüstérmes Nemcsik Zsolt mestere.

KÁRPÁTI RUDOLF (1920–1999) az 1948 és 1960 közötti négy olimpián hat aranyérmet szerzett, 1956-ban és 1960-ban egyéniben és csapatban is. Világbajnokságokon hétszer lett elsô, 1954-ben és 1959-ben egyéniben, csapatban pedig ötször (1953, 1954, 1955, 1957, 1959).

KOVÁCS PÁL (1912–1995), a legendás kardtrió harmadik tagja öt olimpián (1936, 1948, 1952, 1956, 1960) vett részt, mindegyiken aranyérmet nyert csapatban, 1952-ben egyéniben is. Kilenc vb-aranyérmet szerzett, 1937-ben és 1953-ban egyéniben és csapatban is. Attila és Tamás fia is kardvívó lett, a csapatvilágbajnoki címig vitték.