Az FTC három ponttal négy helyet lépett előre

Molnár József, Somogyi ZsoltMolnár József, Somogyi Zsolt
Vágólapra másolva!
2005.12.04. 23:52
Címkék
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Érdekes módon a találkozó előtt mindkét fél a Debrecent emlegette. A tatabányaiaknál a kitűnő formába lendülő Nagy Tamás Bernáth Csaba belépője óta harcképtelen, a vendégeknél Sorin Botis sérült meg a Loki elleni találkozón, a helyére Tímár Krisztián került.

A hazaiak a klasszikus 4–4–2-es hadrendben, a tőlük megszokott formációban kezdték a találkozót, és ehhez hasonlított az FTC szerkezete is, bár a két csapat hadrendje nem volt teljesen azonos, ugyanis a két középső ferencvárosi középpályás közül Lipcsei Péter inkább a védekezésre, Csepregi Richárd pedig a támadások szervezésére koncentrált, Rósa Dénes pedig – amolyan árnyékékként – az egyetlen ék, Bartha László mögött helyezkedett el.

A jó tempóban kezdődő mérkőzésnek Lipcsei Péter szögletrúgását követően Tímár Krisztián gólja adta meg az alaphangot. A találat kimondottan jót tett a hazai csapatnak. A mindig veszélyes Márkus Tibor szinte azonnal egyenlíthetett volna, aztán Tóth Zoltán szólója jelezte, hogy a házigazdák egy pillanatig sem adták fel a küzdelmet. A kék-fehérek diktálták a tempót, szinte végig náluk volt a labda. Harcolt, küzdött, brusztolt a vendéglátó gárda, és a játék képe alapján teljesen megérdemelten egyenlített.

Ez a gól a Fradit ébresztette fel, a játékrész hajrájában két ígéretes támadást vezettek a vendégek. Mindkét alkalommal Lipcsei Péter indult meg hátulról, nagy lendülettel. Rendre a csapatkapitány megoldásai vittek életet az FTC játékába – bizony ő az a játékos, aki képes egy-egy váratlan villanásra, az ő játéka jelent még mindig némi reményt a Fradi-szurkolóknak.

A jó iramú első félidőt követően a hazai szurkolók vastapssal ismerték el az öltözőbe ballagó játékosok produkcióját.

A Ferencváros sokkal aktívabban kezdte a második félidőt, mégis Szűcs Lajos bravúrja kellett az újabb tatabányai gól megakadályozásához. Aztán Kouemaha Dorge Rostand került a figyelem középpontjába. A tatabányaiak még a nyáron öt kameruni játékossal állapodtak meg, de az afrikaiak különböző problémák, többek között vízumgondok miatt sokáig késtek. Most azonban befutottak, és néhány napos itt-tartózkodást követően Kouemaha volt az első, akit be is neveztek erre a találkozóra, sőt pályára is léphetett. A légiós nem vacakolt sokat, néhány másodpercnyi szereplést követően gólpasszal nyitott. Néhány másodperccel később újabb gólpasszt jegyezhetett volna, de Márkus Tibor elrontotta a ziccert, s ez a hiba sokba került: az irányítást magához ragadó Ferencváros Lipcsei Péter második gólpassza után Jovánczai Zoltán révén egyenlített. Továbbra is élvezetes volt a mérkőzés, és Szalai Tamás (Gellei Imre újra ragyogóan cserélt…) góljával most az FTC fordított. Alekszandar Bajevszki és Jovánczai Zoltán lett a két csatár, Rósa Dénes visszalépett a középpályára. Ebben a hadrendben az FTC uralta a játékot, a Tatabánya lelkesen futballozott, az utolsó pillanatig küzdve az egy pontért.

Fordulatos, változatos mérkőzésen az első félidőben a Tatabánya, a másodikban a Ferencváros akarata érvényesült. Az FTC 15. helyezettként kezdte a találkozót, de győzelmével (ez volt Gellei Imre első diadala Fradi-edzőként) nagyot lépett előre, hiszen négy csapatot is meg tudott előzni. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik