Nem ez volt az utolsó dobása

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2005.11.29. 02:14
Címkék
Kálmán László a magyar Allen Iverson. Kéretik nem mosolyogni az első hallásra talán aránytévesztésnek tűnő párhuzamon, tudniillik a Falco KC 32 éves hátvédjének átlaga 28.3 pont és 8.4 gólpassz ebben az idényben, s ha mindezt megszorozzuk az NBA 48 perces játékidejével, máris ugyanabban a kategóriában találjuk az irányítót, amelyben a Philadelphia megasztárját. Nos, Szombathely büszkesége pénteken 49 pontjával idénycsúcsot ért el a MAFC-Újbuda ellen 10087-re megnyert mérkőzésen.
Czeglédi Zsolt
Czeglédi Zsolt

Kálmán László

Született: 1972. december 20., Körmend
Magassága/testsúlya: 186 cm/78 kg
Klubjai: Körmend (1984–1991), Falco (1991–)
Edzője: Váradi Attila
Legjobb eredményei: bajnoki 2. (1997–1998); 78x válogatott
A statisztikai sor már-már észbontó: 37 játékperc alatt 23 kosárra dobás, ebből 16 jó volt (69 százalék), ziccerből 7/7, középtávoliból 6/11, triplából 3/5 a mutató. "Lacika" 16 büntetőt dobhatott, ebből 14 célba ért (87 százalék), kiosztott tíz gólpasszt, így 69 IBM-pontot gyűjtött.

S amire a legbüszkébb: egyszer sem adta el a labdát.

"A körülmények balszerencsés alakulása is belejátszott abba, hogy egy híján félszáz pontot szereztem – mondta Kálmán László. – Igen, nem tévedés. Tudniillik kétszáztizennégy centis amerikai centerünk, John Martin a meccs elején megsérült, a kétszáztíz centis Jarosevits Róbert lumbágóval szenved, és Feigl Imre sem harcképes. Azaz alacsony szerkezetben kellett játszanunk, a szokottnál is jobban várták tőlem a pontokat. S nekem, ugye, az ilyesfajta kihívás sohasem okozott problémát."

Azaz beindult a Kálmán-féle gólgyár, gyakorlatilag nem volt megállás. Pedig aprították rendesen a 186 centis kis embert.

"Tizennégy faultot ítéltek a javamra, tizenhat büntetőt dobhattam, ami még az esetemben is átlag felettinek számít. Sokan azt mondják, a bírók kedvence vagyok, ha rám néz az ellenfél védője, már befújják a szabálytalanságot. Lehet, hogy valaha ez így volt, de most már nem ez a helyzet. Ezúttal is ütöttek, vágtak, csíptek, haraptak a MAFC játékosai, ezeket a személyi hibákat a világ minden pontján megítélték volna."

Ha az első félidő szédületesre sikerült (18 pont), akkor mit mondjunk a másodikról?

"A második húsz percben szinte nem is tudtam hibázni, egyetlen rontott dobásom volt, harmincegy pontot szereztem. A kettő kettőket erőltettük, mivel nemigen akadt olyan termetes társam, aki elzárást tudott volna adni. Védekezésben pedig szinte végig zónáztunk. Szükség volt az átlagon felüli dobóteljesítményre, hogy legyőzzük a magassági fölényben lévő budaiakat."

Az ember még véletlenül sem akar ünneprontó lenni egy idénycsúcs után, de óhatatlanul bevillan egy nem is olyan távoli emlék: Újvidék, Európa-bajnoki pótselejtező-rájátszás… Ami idehaza sikerül, a nemzetközi mezőnyben vajon miért nem?

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

"Azt hiszem, a kelleténél kissé jobban eltúlozták a válogatott játékerejét. Az izraeli kosárlabda hagyományait és pillanatnyi erejét tekintve is jobb a magyarnál, és akkor még nem is beszéltem a sportdiplomáciáról… Persze ettől függetlenül továbbjuthattunk volna, erre még a csoportmeccsek idején volt meg az esélyünk. Ne szépítsük: az izraeli válogatott csapatként felülmúlta a magyart."

Kálmán László lassan krisztusi korba ér: december 20-án betölti a 33-at. És ebből a harminchárom évből tizennégyet – a körmendi pályakezdés után – Szombathelyen, a Falcónál töltött.

"Valószínű, hogy innen megyek nyugdíjba. Pedig nemegyszer hívtak, lett volna alkalmam nagycsapathoz szerződni, legutóbb három éve az Albacomphoz. Valamiért azonban – és ebben a valamiben a pénz is benne van – ragaszkodtam a Falcóhoz. A rossz nyelvek szerint féltem a kihívástól, de ez nincs így. Egyszerűen Vas megyében érzem otthon magam. És akkor sem érzem torzónak a pályafutásomat, ha sohasem leszek bajnokcsapat tagja."

Az eddigi csúcs az 1997–1998-as bajnokságban megszerzett ezüstérem volt, majd azt követően a két bronzmérkőzés.

"Azt hiszem, így – bajnoki aranyérem nélkül – is nyomot hagyok a magyar kosárlabdasport történetében. Hetvennyolc alkalommal szerepeltem a magyar válogatottban, az utóbbi három idényben mindig én voltam a pontkirály, s legalább hat éve egyfolytában én adom a legtöbb gólpasszt. A mostani negyvenkilenc pontom különben csak a harmadik legjobb egyéni teljesítményem, egyszer Kaposváron dobtam ötvennégy pontot s odahaza, az Atomerőműnek ötvenkettőt."

Krisztusi kor ide vagy oda, Kálmán Lászlót ismerve biztos, hogy nem ez volt az utolsó dobása…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik