A horvát Ivan Klasnic második veseátültetése után sem adta fel

Klasnic Hamburgban született, boszniai horvátok leszármazottjaként, s első komolyabb futballklubja a TSV Stellingen 88 volt, ahol együtt pallérozódott későbbi csapattársával, Patrick Owomoyelával. Innen került az SC Union 03 Hamburg, majd az FC St. Pauli gárdáihoz, s utóbbi állomáshelyén Willi Reimann mester kezei alatt stabil csapattag lett a Bundesliga 2-ben harcoló csapatban. Három szezon és 16 bajnoki gól után költözött Brémába, oda, ahonnan három évvel korában elküldték egy próbajáték után.

Első werderes szezonjában nehezen vette fel a ritmust, így főleg csereként számolt vele Thomas Schaaf, majd amikor végre formába lendült a horvát, súlyos térdsérülést szenvedett. A 2003/04-es szezonban viszont bőségesen kárpótolta magát a szűkös esztendőkért: végig kiválóan, gólerősen, fantáziadúsan és helyenként parádésan játszva bekerült az Év csapatába, de alighanem ennél is jobban örült a szezon végi bajnoki Salátástál-csókolgatásnak és a kupaarany nyakbavételének!

Nem hozott számára balszerencsét 13 bajnoki találata, ráadásul kiosztott 11 gólpasszt is, javarészt a köpcös brazil Aíltonnak. Hősünket ekkor már a liga legjobbjai között emlegették, így februárban három évvel meghosszabbította tagságát a brémai muzsikusok között. Abban a hónapban bekerült a horvát válogatott keretébe is - bár állampolgársága jogán futballozhatna a német nemzeti tizenegyben is. Rudi Völler meg is invitálta őt a szezon elején a Nationalefbe, ám Klasnic a szívére hallgatott és a kockás mezt választotta, mondván: "A legnagyobb álom minden futballista számára, hogy a hazájáért futballozzon".

Nyáron Otto Barics kapitány kivitte magával a éket a portugáliai kontinenstornára, ám finoman szólva sem rá építette a kroátok támadójátékát. A csalódott és Baricnak élesen odamondogató Klasnic hazatérve a gyepen dolgozta fel dühét, s Miro Kloséval egy igazán veszélyes csatársort alkotott. A bajnokságban tízszer volt eredményes, a BL-ben ötször talált be, s különösen a belga Anderlecht fanjainak és játékosainak életét keserítette meg, akiknek otthol kettőt, idegenben hármat vágott a lila színre ezek szerint igencsak érzékeny támadó!

A válogatottban ideálisan egészítette ki a toronydaru Dado Prsót, s nyolc vb-selejtezőn játszva éppen a magyarok ellen szerezte egyetlen kvalifikációs gólját. A tornán viszont gyengén futballozott, az első két mérkőzés után ki is került a kezdőből. Ősszel sem ment jobban neki, ám később kisebb gondja is nagyobb volt ennél, ugyanis kiderült, hogy súlyos veseproblémákkal küzd, kétszer is transzplantációra volt szükség. Csak 2007 decemberében térhetett vissza a Bundesligába, 2008 márciusában a válogatottba.

A fentieknek megfelelően csupán két Eb-selejtezőn léphetett pályára, a tornán az első két mérkőzésen csak a kispadon kapott helyet. A lengyelek ellen viszont bizalmat szavazott neki Slaven Bilic szövetségi kapitány, amit Klasnic győztes góllal hálát meg.

Bár hozzáállására igazán nem lehet panasz, déli mentalitása azért őszinteséggel párosul. Egyszer megkérdezték tőle, hogy mit tenne, ha edző lenne, mire ezt felelte: "Fenékbe rúgnám magam!".