A klub elnöke nem tudott a Balogh-ügyről

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2005.08.17. 22:47
Címkék
Amint arról szerdai számunkban beszámoltunk, a hét végi, uppsalai Világkupa-döntőben az idei eredmények alapján hat magyar versenyző - Vörös Zsuzsanna, Szatmári Adrienn, Horváth Viktor (Alba Volán), Balogh Gábor, Kállai Ákos, Füri Csilla (BHSE) - szerepelhetne. Közülük Balogh nem vehet részt az eseményen, mert az utazási költségeit (mintegy százezer forint) senki sem állja.
Korábban a Magyar Öttusaszövetség fizette ezt a versenyt is, ám - mivel a szövetség állami támogatásának egyharmadát az idén a klubok között kellett szétosztania - az elnökség a Vk-döntőre utazás megoldását egyesületi hatáskörbe utalta. Az Alba Volán szakosztálya eleget is tesz ennek a feladatának, ám a honvédosok közül Kállai a Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitánytól kapott, míg Füri saját bónuszpontjaival váltotta meg repülőjegyét, ám legnagyobb ászuknak, Baloghnak nem segít a szakosztály, a versenyző pedig önköltséges alapon nem vállalta az utazást. A megjelentekre az alábbi levélben reagált Molnár Imre, a BHSE ügyvezető elnöke:"Nagyon megdöbbentőnek és egyben sajnálatosnak is tartom, hogy az ön által írt cikken keresztül kell értesülnöm olyan dolgokról, melyek hozzám el sem jutottak. Nevezetesen az egyesület semmilyen értesítést nem kapott arról, hogy a Világkupára történő utazás költségeinek biztosítása feladatunk lenne. Rátonyi Gábor, az öttusaszakosztály igazgatója, mint ahogy a cikkben is szerepel, a vb-n nyújtott szerepléstől tette függővé a Világkupán történő részvétel finanszírozását. A vb-szereplés megítélése után és a szakosztály szűkös anyagi helyzetének figyelembe vételével döntött így - a vb-re utazás költségeit a szakosztály fizette. Biztos vagyok benne, hogy ha az ügyben érintettektől időben értesülök erről a problémáról, megnyugtató megoldás született volna". ---- N ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik