Balogh nem mehet a döntőre

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2005.08.16. 23:02
Címkék
Az öttusázók idei legrangosabb versenye, a világbajnokság egy hete véget ért ugyan, ám még egy viadal, a Világkupa-döntő hátravan. A svédországi Uppsalában szombaton rendezik meg a nők, vasárnap pedig a férfiak versenyét. A pénzdíjas fináléra az egész éves Vk-sorozaton legtöbb pontot gyűjtő versenyzők, ám országonként legfeljebb hárman-hárman kapnak meghívást. Legjobbjaink közül idei produkciója alapján Vörös Zsuzsanna, Szatmári Adrienn, Füri Csilla, Balogh Gábor, Kállai Ákos és Horváth Viktor vehet részt az eseményen. Hatuk közül öten utaznak - más-más módon: az Alba Volán tagjainak - Vörös, Szatmári és Horváth - utazásáról egyesületük gondoskodik, a BHSE három versenyzője közül viszont Balogh kihagyja ezt a "magasságot".
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány (balra) talán éppen arról beszél Balogh Gábornak, hogy sajnos nincs több szabadjegye, amit felajánlhatna neki, így nem tud segíteni az uppsalai utazásában…(Fotó: Németh Ferenc)

"Csak önköltséges alapon vehettem volna részt a Világkupa-döntőn, úgy viszont nem vállaltam, mert nincs rá pénzem" - indokolta döntését tömören a kétszeres egyéni világbajnok, olimpiai ezüstérmes klasszis.

Balogh klubtársa, Kállai Ákos bizonyára valami jó eredménnyel vagy más ajándékkal lepi meg Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitányt, ugyanis csak azért tud nekivágni az útnak, mert a kapitány felajánlotta neki a Malévnál összegyűlt bónuszpontjait, pontosabban, az ezért járó ingyenjegyet.

"Maradjon az én titkom, mi lesz az ajándék - mondja az újdonsült váltóvilágbajnok. - A szereplésem pedig attól függ, hogyan sikerülnek a technikai számok. A hazaérkezés óta csupán átmozgató edzéseket végeztem, de bízom benne, hogy az Európa- és világbajnoki felkészülés során elvégzett munka hatása kitart, elég lesz a vasárnapi versenyen."

A harmadik honvédos versenyző, a varsói vb-n, csapatban ezüstérmes Füri Csilla is bónuszpontos jeggyel utazik. "Saját törzsutaspontjaimból váltottam meg a jegyem, igaz, az egyesületben azt mondták, lehet, hogy utólag kifizetik."

És hogy mekkora az az összeg, amely miatt ilyen méltatlan helyzetbe kerültek az országnak oly sok sikert szállító öttusázóink?
Alig százezer forint: be kell fizetni a százdolláros nevezési díjat - ami nincs húszezer forint -, plusz a repülőjegy ára.

Rátonyi Gábor, a BHSE öttusázóinak szakosztály-igazgatója elmondta, korábban megígérte a versenyzőknek, hogy a világbajnoki szerepléstől függ, állják-e majd a Vk-döntős részvételük költségeit. "Bevallom, nem vagyok biztos abban, hogy végül kifizetjük-e Csillának a pénzt, mert nagyon roszszul állunk. Ákosnak, ugye, nem kell, mert ő megkapta a kapitány ingyenjegyét…

Szóval, az egyesület is nehéz helyzetben van. Ígéreteink vannak ugyan, de kétlem, hogy ezekből az év végére pénz lesz. Januártól májusig kölcsönökből éltünk, amikor pedig megkaptuk a pénzt, el is ment a kölcsönök visszafizetésére és a feladatok teljesítésére. A szövetségek is csak azért tudnak már esztendők óta nekikezdeni az évnek, mert vannak tartalékaik. Sajnos jelenleg ilyen a magyar sport helyzete. Egyetlen területen sem ismerik az utófinanszírozás fogalmát, a húzóágazatban, a sportban pedig ez alapján élünk. Egyébként bízom benne, Csilla és Ákos olyan eredményt ér el Uppsalában, hogy a nyereményükből futja a költségekre." ---- Faramuci helyzet, az biztos.

A szövetség nem fizet, mert nem feladata, és mert pénze sincs (erre).
A BHSE nem fizet, mert bár feladata lenne, (erre) nincs pénze.

Hogy hogyan jutott el idáig az egyik magyar sikersportág?

Amikor a Nemzeti Sporthivatal nyilvánosságra hozta az idei költségvetést, több szövetség tiltakozott, és kérte, sőt javasolta: ne a szövetségi pénzeket irányítsák át a "műhelyeknek", mert várható, hogy bizonyos, korábban ellátott feladatoknak nem lesz gazdájuk.

Süket fülekre talált az indítvány.

Az öttusázók most ugyanolyan helyzetbe kerültek, amilyet többek között a vívók és a sportlövők - akik egyes viadalokra saját pénzen utaztak - már tavasszal megtapasztaltak: a Honvédnál viszont nincs pénz az egyesületnek az oly sok dicsőséget szerző menők versenyeztetésére, pedig fejenként mindössze körülbelül százezer forintról lenne szó.

Mi a megoldás?

Van egyáltalán?

Első körben drukkoljuk öttusázóinknak, hogy teljesítményükkel pénzhez jussanak, s ezáltal ne legyen ráfizetéses számukra ez a verseny, aztán pedig a történtek után a döntéshozóknak is el kellene gondolkozniuk egy kicsit…
füredi marianne ---- Pécsi Gábort, az öttusaszövetség technikai igazgatóját is megkérdeztük, miért nem fizették ki a Világkupa-döntőbe jutottak részvételét: "Az előző években a szövetség állta a költségeket, de az idén az állami támogatásunk egyharmadát az egyesületek között kellett szétosztani. Az új helyzetben az elnökség meghatározta azokat a feladatokat, amelyeket a szövetségnek kell finanszíroznia, pedig egy viharos közgyűlésen még az is felvetődött, hogy a költségvetést sem fogadják el, mivel az mintegy húszmilliós hiánnyal indult.

Vagyis még a feladatok megosztása után is annyi teendő maradt a szövetségnél, hogy az előre kalkulált összegek ezt nem fedezték. Nagy erőfeszítések árán, központilag álltuk a kapitányok által kijelölt válogatóversenyeken, továbbá a különböző korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon való részvételt, az edzőtáborozásokat és a felkészüléseket, és az év hátralévő részében is teljesítjük minden kötelezettségünket. A Világkupa-döntőre utazást viszont az elnökség egyesületi hatáskörbe utalta."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik