Nagy Orsolya: társak nélkül

CSANÁLOSI BEÁTA, FÜREDI MARIANNECSANÁLOSI BEÁTA, FÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.07.01. 00:29
Címkék
Nincs ezen mit szépíteni, roszszul indult a csütörtöki versenynap. A kényelmesebbek ugyanis még oda sem értek a Jégcsarnokba, amikor férfi tőrcsapatunk már alsóágra is került. Az osztrákok állták útját a mieinknek (45:39).
Nagy Orsolya hiába tett meg mindent, egyedül nem gyôzhette le a francia triót (Fotók: Mirkó István)
Nagy Orsolya hiába tett meg mindent, egyedül nem gyôzhette le a francia triót (Fotók: Mirkó István)
Nagy Orsolya hiába tett meg mindent, egyedül nem gyôzhette le a francia triót (Fotók: Mirkó István)
Nagy Orsolya hiába tett meg mindent, egyedül nem gyôzhette le a francia triót (Fotók: Mirkó István)
Nagy Orsolya hiába tett meg mindent, egyedül nem gyôzhette le a francia triót (Fotók: Mirkó István)
Nagy Orsolya hiába tett meg mindent, egyedül nem gyôzhette le a francia triót (Fotók: Mirkó István)

Na majd a kardozó lányok - gondolta mindenki. Mivel a tizenhat között kiemeltek voltak, így először a franciákkal csaphattak össze. Azokkal a franciákkal, akiket az utóbbi időben, ha rendkívül szoros mérkőzéseken is, de rendre legyőztek. Nos, Murphy törvénye, hogy pont az Európa-bajnokságon ütött be a krach. Pedig még azt is meghúzta Varga József szakágvezető és Szabó Bence szövetségi kapitány, hogy a harmadik asszójában folyamatosan gyengélkedő Csaba Edina helyett egy csörtére a fiatal Varga Dórát küldte pástra. Ám a "vérfrissítés" sem jött be, a 19 éves vívó ugyanis 0:5-tel távozott, így ismét Nagy Orsolyára maradt a hálátlan feladat: lefaragni a hattusos hátrányt. Nagyra igazán nem lehetett panasz, pörgött rendesen, s percek alatt egálba hozta az eredményt. A végére azonban magára talált a világ- és Európa-bajnok Anne-Lise Touya is, így magyar részről egy 43:45-ös eredményt, na és egy rendkívül dühös - tegyük hozzá, joggal, hiszen egyedül ő tudta tartani a lépést az ellenféllel - Nagy Orsolyát könyvelhettünk el.

"Lehet, hogy csúnya, amit mondok, és sértődés lesz belőle, de nem lehet utolsó előttiként kikapni öt nullra - dohogott az egyéniben 7. helyezett vívó. - Ez megengedhetetlen. Ha csak egy-két ponttal jobban állunk, nyerhetünk. Így viszont odalöktek, hogy na, majd ő befejezi, rám lőcsölve a felhalmozott hátrány ledolgozását. Ennek ellenére még harmincnégy negyvennél sem fordult meg a fejemben, hogy kikaphatunk. Mert tudtam, mit kell vívni Touya ellen, és sikerült is megcsinálnom. De ez már sok volt... Nagyon sajnálom, mert nyerni akartam. S hiába vigasztalgat mindenki, hogy nem rajtam múlt, inkább lennék egy győztes csapat gyenge pontja, mint egy vesztesnek a legjobbja."

Varga József szakágvezető sem szépítgette a csapat teljesítményét: "Egyértelműen érmet vártam, főleg, hogy mostanában tényleg jól ment a lányoknak, Algériában például Grand Prix-t nyertünk. Ráadásul ezeket a franciákat már többször legyőztük. De sajnos a csapatból csak Nagy Orsi csinálta azt, amit kellett, a többiek ellenben kifejezetten gyengén vívtak."
Így alakult, hogy a magyar szurkolóknak át sem kellett sétálniuk a nagycsarnokba, ott ugyanis csak az érmekről döntöttek.

De ne legyünk igazságtalanok, némi gyógyírt azért jelentett, hogy a női kardozók a folytatásban előbb nyertek az olaszok, majd a lengyelek ellen is, s ezzel végül ötödikként zártak. Ráadásul a fiatal férfi tőrözőkkel sem esett meg az a csúfság, hogy utolsók legyenek a hazai rendezésű kontinensviadalon, ugyanis megverték a magasabban rangsorolt németeket. S ugyan a portugálokkal már nem bírtak - rendkívül szoros mérkőzés volt, s mindössze egyetlen tussal maradtak alul -, ezzel a 14 indulóból mégiscsak a 10. helyen végeztek.

Huszka Zsombor (balról) és Szabados Gábor – egy felvillanásuk volt
Huszka Zsombor (balról) és Szabados Gábor – egy felvillanásuk volt
Huszka Zsombor (balról) és Szabados Gábor – egy felvillanásuk volt
Ha nekünk késő délutánra nem is maradt kiért szorítani, a döntőkre igencsak parázs hangulat kerekedett. Elsőként a férfi tőrözőké volt a terep, s a címvédő orosz csapat az athéni olimpiai bajnok olaszokkal küzdött meg. A finalisták kiléte tehát csöppet sem volt meglepő, az már annál inkább, hogy egyiknek sem volt sétagalopp az odáig jutás. Az olaszok például a nyolc között szenvedtek meg a britekkel - szinte izzott a pást, aminek következtében repkedtek is a sárga lapok -, nem véletlen, hogy a szakágvezető, Stefano Cerioni a mérkőzés után egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Az oroszok ugyanakkor a négyben centizték ki a továbbjutást a franciákkal szemben, hiszen mindössze egyetlen tus döntött a javukra.

Nos, kettejük végjátéka tényleg megemelte a csarnokban lévők adrenalinszintjét, hiszen az utolsó asszóig szinte az egy találat ide, egy oda "játék" zajlott. Aztán három tussal elhúzott az oroszok befejező embere, Andrej Dejev, és nagyon úgy tűnt, a maradék kilenc másodpercben az athéni olimpia egyéni ezüstérmese, Salvatore Sanzo már nem lesz képes fordítani. Ám hirtelen taktikát váltott, és háromszor egymás után lerohanta az oroszt, 36:36-ra módosítva az eredményt. Jöhetett hát a hirtelen halál, amelyben Sanzo maradt a jól bevált módszernél, s máris kitört a pást mellett a latin fieszta. Ráadásul az olaszok az éremtáblázaton is az élen állnak, hiszen egyedüli nemzetként sikerült eddig mindhárom napon aranyérmet szerezniük a tőröző Andrea Cassara, a kardozó Aldo Montano és a Cassara, Baldini, Sanzo, Vanni összeállítású tőrcsapat jóvoltából.

A maratoni hosszúságúra nyúlt férfifinálé után a női kardozók gyorsítottak a tempón, s a magyarokat "kiütő" francia válogatott végül megfosztotta címétől a tavalyi győztes oroszokat. ---- Szó sincs visszavonulásról

Csütörtökön a férfi tőrcsapatnak drukkoló orosz "B-középben" feltűnt egy ismerős arc: Pavel Kolobkové. Sydney olimpiai bajnok párbajtőrözője - aki a másik két medáliából is szerzett az ötkarikás játékokon, továbbá háromszoros egyéni világ- és Európa-bajnok - kidrukkolta magát, majd sietősre vette lépteit.

- Csak szerdán érkeztem meg Zalaegerszegre, és még kissé fáradt vagyok, megyek vissza a szállodába, mert pihenni szeretnék - indokolta meg a korai visszavonulót a 35 éves klasszis.
- Milyen minőségben vesz részt az Európa-bajnokságon? Drukkol a társaknak?
- Szurkolok nekik, de vívóként vagyok it. Pénteken ott leszek az indulók között, sőt a csapatversenyen is pástra lépek.

- Magyarországon az a hír járta, hogy abbahagyta a pályafutását.
- Én ilyet soha senkinek nem mondtam! Csupán arról van szó, hogy féléves pihenőt tartottam, ezalatt nem edzettem, a munkám töltötte ki minden időmet. Tudja, Moszkvában egy hatalmas fitneszklubnak vagyok a menedzsere, immár negyedik éve. Több uszoda és konditerem van a létesítményben, és ugye nem kell mondanom, van vele feladat bőven.

- Edzések nélkül száll harcba?
- Nem. Március óta keményen edzettem, csak addig mellőztem a vívást. Bevallom, a pihenő rám is fért, mert az atlantai olimpia óta nem volt megállás. Az idén mindössze három versenyen indultam, áprilisban orosz bajnok lettem, májusban pedig megnyertem a tallinni Világkupát.

- Akkor jó formában lehet.
- Azt nem tudom, hogy milyen formában vagyok, majd kiderül. Tudja, kedvenc időtöltésem a vívás, nagyon szeretem csinálni. Huszonhat éve vívok, tizenkilenc éve vagyok válogatott, de még mindig élvezem. Persze ma már más céljaim vannak, mint fiatalon. Akkor mindent meg akartam nyerni, most már csak a fontos versenyeket.

- A mostani fontos?
- A legfontosabb az olimpia és a világbajnokság, de azért ez is az.
- Milyennek ítéli meg a mezőnyt?
- Még nem láttam az indulói listát, úgyhogy nem tudok mit mondani róla.
- Máshogy kérdezem: a jelenlegi férfi párbajtőrvívást milyennek tartja?
- Nincsenek kiemelkedő egyéniségek, klasszisok. A középmezőny erős, tizenöt-húsz vívó is képes lehet a sikerre, de ma már nem beszélhetünk olyan vezérekről, mint régebben Schmitt, Srecki, Mazzoni vagy Cuomo volt.

- Kolobkovot nem sorolja ide?
- Nem az én dolgom ezt megítélni. Tudom, hogy jó vívó vagyok, de sosem foglalkoztam azzal, hogy értékeljem magam. Teszem a dolgom, vívok, és mondjanak véleményt rólam az eredményeim.

- Nekirugaszkodik a következő olimpiának is?
- Az biztos, hogy jövőre már több versenyen akarok indulni. Hogy csinálom-e Pekingig? Elvileg szeretném, de ez sok mindentől függ. A munkától, a családomtól, hiszen három gyermekem van, no és attól is, hogy lesz-e kedvem az élsporthoz. De ha a nemzetközi porondtól el is búcsúzom valamikor, az biztos, hogy kedvtelésből mindig vívni fogok. ---- Az európai szövetség szombati tisztújító kongresszusa előtt már csütörtökön összegyűltek a kontinens szövetségeinek vezetői, és szakmai fórumukon a fő téma az olimpiai kvalifikáció volt. Kamuti Jenő, a szövetség elnöke elmondta: egyöntetűen azt terjesztik elő a nemzetközi szövetség november 10-i, katari kongresszusán, hogy az olimpiákon 6 egyéni és 4 csapatverseny legyen - a négy csapat 2-2 férfi- és női megoszlásban. (Athénban mind a hat fegyvernem egyéni versenye szerepelt, emellett 4 csapatverseny, de ebből csak egy volt a női, mégpedig a párbajtőr).

Támogatni fogják azt az ötletet, hogy a sportág a nyári olimpia programjából kerüljön át a télire - azzal a feltétellel, hogy minden szakágban rendezzék meg az egyéni és a csapatversenyeket is, vagyis 12 számban avassanak bajnokot. Az indítvány hátterében az áll, hogy a nyári játékok műsorát nem lehet bővíteni, így a vívásban mindig lenne szakág, amely kimarad. ---- Az Eb-n megbizonyosodhattunk arról, hogy nem lesz gond a vívóutánpótlással, kismamák és kispapák szoktatták csemetéjüket a pástok légköréhez. Ellátogatott Zalaegerszegre Mincza-Nébald Ildikó világbajnok párbajtőröző, aki januárra várja csemetéjét, a szurkolók között ült az Imre Géza, Kökény Bea házaspár és kislányuk, Szofi, míg Ferjancsik Domonkos világbajnok kardozó ugyan nem hozta el kisfiát, mobiltelefonjának háttérképeként azért vele volt. No és Olaszországból is megérkezett a hír, hogy a kétszeres olimpiai bajnok tőröző, Valentina Vezzali világra hozta Pietro nevű kisfiát.

Kitört a fociláz szerdán este Zalaegerszegen. A két magyar ezüstéremmel zárult vívódöntők befejezése után többen nem mentek haza, hanem a sportcsarnok előtt felállított hatalmas sátorban nézték végig a Konföderációs Kupa brazil-argentin döntőjét. Ja, kérem, akinek létszükséglet az izgalom… ---- Férfi tőrcsapat (14 induló). A 16 között: Ausztria-Magyarország 45:39 (Berjozkin Anton +1, Szabados Gábor 0, Mazza Lorenzo -7). A 9-14. helyért: Magyarország-Németország 45:40. A 9. helyért: Portugália-Magyarország 35:34. Negyeddöntő: Olaszország-Nagy-Britannia 31:29, Lengyelország-Belgium 45:38, Franciaország-Izrael 45:15, Oroszország-Ausztria 45:38. Elődöntő: Olaszország-Lengyelország 38:35, Oroszország-Franciaország 39:38. A 3. helyért: Franciaország-Lengyelország 45:37. Döntő: Olaszország-Oroszország 37:36.
Európa-bajnok: Olaszország (Andrea Baldini, Andrea Cassara, Salvatore Sanzo, Simone Vanni), 2. Oroszország (Makszim Bobok, Andrej Dejev, Artyom Szedov, Szergej Tyihonov), 3. Franciaország (Loic Atteley, Jerome Jault, Terence Joubert, Marcel Marcilloux), 4. Lengyelország, 5. Ausztria, 6. Nagy-Britannia, …, 10. Magyarország (Berjozkin Anton, Huszka Zsombor, Mazza Lorenzo, Szabados Gábor)

Női kardcsapat (10). A negyeddöntőben: Franciaország-Magyarország 45:43 (Nagy Orsolya +10, Csaba Edina -3, Sznopek Gabriella -4, Varga Dóra -5), Oroszország- Nagy-Britannia 45:28, Románia-Lengyelország 45:39, Ukrajna-Olaszország 45:42.
Elődöntő: Oroszország-Románia 45:21, Franciaország-Ukrajna 45:42. Az 5-8. helyért: Magyarország-Olaszország 45:42. Az 5. helyért: Magyarország-Lengyelország 45:32. A 3. helyért: Ukrajna-Románia 45:40. Döntő: Franciaország-Oroszország 45:40.
Eb: Franciaország (Anne-Lise Touya, Julie Berengier, Leonore Perrus, Pascale Vignaux), 2. Oroszország (Jekatyerina Fedorkina, Jelena Nyecsajeva, Szofija Velikaja, Szvetlana Hormilicina), 3. Ukrajna (Olga Harlan, Olena Homrova, Darija Nedaskovszkaja, Galina Pundik), 4. Románia, 5. Magyarország (Nagy Orsolya, Sznopek Gabriella, Csaba Edina, Varga Dóra), 6. Lengyelország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik