Befektetés a jövőbe

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2005.04.16. 00:45
Címkék
Mádl Ferenc köztársasági elnök fővédnökségével rendezték meg pénteken a margitszigeti Grand Hotel Hungáriában a Héraklész Alapítvány és az MTS Hungária Kft. szervezésében a sportutánpótlás támogatása érdekében létrejött jótékonysági konferenciát, amely útjára indította a "Befektetés a jövőbe" mozgalmat.
Az eseményen megjelent többek között Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke, valamint élsportolóink közül Vörös Zsuzsanna, Balogh Gábor és Simóka Bea öttusázók, Gál Róbert és Berki Krisztián tornászok, Bóta Kinta, Szabó Szilvia és Storcz Botond kajakozók.Mádl Ferenc köztársasági elnök levélben üdvözölte a megjelenteket, s üzenetében hangsúlyozta: "Fontosak az olimpiai sikerek, de mindennél fontosabb, hogy gyerekeink, unokáink egészséges életet éljenek. Egészségünk megvédése nem más, mint önmagunk megbecsülése. A Befektetés a jövőbe mozgalom kezdeményezői felismerték a gyermek és tömegsport fontosságát, ezért támogatják anyagilag az utánpótlás-nevelést."Szabó Tamás, a Nemzeti Utánpótlásnevelési Intézet (NUPI) főigazgatója, majd Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázó, a Héraklész Alapítvány alapítója beszélt az utánpótlás-nevelés fontosságáról, majd sor került a Héraklész Alapítvány és az MTS Group közötti együttműködési szerződés aláírására.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik