Mire lehet jó egy pár zokni?

FÜREDI MARIANNE jelenti AthénbólFÜREDI MARIANNE jelenti Athénból
Vágólapra másolva!
2004.09.16. 21:00
Címkék
Minden kezdet nehéz - tartja a mondás, amelynek igazságát kerekes székes vívóink csütörtökön saját bőrükön tapasztalták.
E napon látogattak ki először a versenyszínhelyre - korábbi edzéseik a falu edzőközpontjában voltak -, a Helliniko-csarnokba, ahol egy hónapja Nagy Tímea lett aranyérmes.Már a kijutás sem volt egyszerű, mert indult ugyan busz a legtávolabbi helyszínre, de az mind az ugyanazon a területen szereplő kerékpárosokat szállította. Volt hat busz, négy vívóválogatott és csupán két kerékpáros - mégsem "vállalta" senki a vívókat. Hosszas alkudozás után megoldódott a probléma, és 40 perc alatt ki is ért a csapat a fegyver- és felszereléshitelesítésre. Akkor azonban jött az újabb gond: nem fogadták el versenyzőink plasztronját (felső vívóruháját), mert azon nem szerepel a nemzet zászlaja. Versenyzőinknél ugyanúgy a nadrágra van festve a piros-fehér-zöld csík, mint az épeknél - de az a kerekes székben ülve nem látszik, ezért a nem vívó kézen kell lennie a jelnek. Mit lehet ilyenkor tenni? A sydneyi ezüstérmes Pálfi Juditnak eszébe jutott, hogy vívózsákjában lapul az a pár zokni, amelynek a széle nemzetiszínű, vagyis levágva karszalagnak megfelel… A képtelennek tetsző ötletet a rendezők elfogadták, és a lányok máris vágták a zoknikat, és varrták fel a ruhákra a csíkokat, miközben Beliczay Sándor szakágvezető azon mérgelődött, hogy "ez a sportág is egyre inkább elmegy a külsőségek felé, lassan több időt vesz el annak a követése, hogy éppen mit, hova és mekkora méretben lehet vagy kell kirakni, mint a szakmai munka". (Egyébként a kínaiak is ugyanígy jártak, de azt nem tudjuk, ők voltak-e olyan leleményesek, mint a mieink.)Hihetetlen, de ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásoknak. Kiderült, hogy az előzetes programot a szervezők megváltoztatták, és az eredetileg hétfőreára kiírt férfi kardvívást két nappal hátrébb csúsztatták."Kardmesteremnek, Batizi Sándornak úgy szerveztük az utazását, hogy itt legyen a versenyemen. Ezek szerint már nem lesz itt…" - dohogott a tőrben és kardban is pástra lépő Szekeres Pál paralimpiai bajnok.A délutáni technikai értekezleten hiába vetette fel négy ország is ezt a problémát, nem állították vissza az eredeti kiírást. A magyar csapat erre gyorsan intézkedett: átíratta Batizi mester repülőjegyét. "Nem tehettünk mást. Palinak és Döme Pistának nagyon fontos, hogy itt legyen az edzőjük" - kommentálta Beliczay Sándor, aki hozzátette, hogy a paralimpia előkészületei nem sejtetnek olyan kiváló rendezést, amilyen négy éve Sydneyben volt. Reméljük, a görögök rácáfolnak aggodalmainkra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik