Levezető edzések Athénban

SZABADOS GÁBOR jelenti AthénbőlSZABADOS GÁBOR jelenti Athénből
Vágólapra másolva!
2004.08.30. 23:33
Címkék
Szóval vége.Hogy Athénban tényleg legördült a függöny, az hétfőn már egyértelműen látszott, hiszen az Olimpiai stadiont is magába foglaló központban szinte nyoma sem volt a megszokott nyüzsgésnek.
Vasárnap este, a záróünnepség előtt, alatt és után még tele volt a létesítmény, elsősorban a vízilabdadöntőről érkező, piros-fehér-zöldbe öltözött magyar szurkolókkal, akik valósággal megszállták az uszoda körüli komplexumot - az ember szinte a Puskás Ferenc-stadion környékén érezhette magát, mindenhonnan magyar szót lehetett hallani, az egyik drukker még az önkéntes rendezők hangosbemondóját is kölcsönkérte egy "Ria, ria, Hungária!" erejéig. Az utolsó utáni napon azonban már nem az olimpiai helyszíneken, hanem a belvárosban lehetett lépten-nyomon szurkolókba és a nyakukban akkreditációs kártyát hordó sportolókba, vezetőkbe, újságírókba botlani, akik a két és fél hetes "elfoglaltság" után ekkor próbálták felfedezni maguknak a világ egyik legtöbb turistát vonzó városát, Athént.A helyszíneken mellesleg azért sem nyüzsöghettek az emberek, mert többségüket már a zárónap előtt, az adott létesítményben rendezett utolsó verseny végeztével elkezdték bontani. Az öttusának helyet adó Gudi olimpiai központban pénteken még csak percekkel voltunk Vörös Zsuzsanna bajnoki sajtótájékoztatója után, amikor az önkéntesek nekiálltak leszedi a táblákat és molinókat a falakról és a kerítésekről, míg a szkíniaszi kajak-kenu pályán szombaton Janics Natasa és Kovács Katalin még szintén nem öltözött át, amikor a dobogó és a kordonok már rég nem voltak a helyükön. Hétfőn mintha a nap is pihenőre tért volna az ötkarikás játékok után, végig borús idő volt Athénban, de jól észrevehetően a szervezeők is már "levezettek". Az olimpiához kötödő ajándéktárgyakat árusító boltok többsége még nyitva volt, de egy-kettőben már leltároztak, a hivatalosan még üzemelő buszok alig-alig jártak, a sajtóközpontnak meg egyszerűen eltűnt a főbejárata - az épületet csak a hátsó bejáraton keresztül lehetett megközelíteni. S hogy az olimpián valóban mindent lezártak, azt jól jelezte a sajtóközpontban osztogatott, a hivatalos eredményeket tartalmazó CD: az atlétikában Annus Adrián és Fazekas Róbert neve mellett már nem szerepelt eredmény...A láng azonban még nem aludt ki teljesen, hiszen Athénban nemsokára kezdődik a paralimpia, amely az ötkarkás játékok történetében először a "nagy" olimpiára létrehozott teljes infrastruktúrát fogja használni. Két év múlva aztán Torinóban a téli olimpián, 2008-ban pedig Pekingben a következő, XXIX. nyári játékokon randevúzik a sportvilág - várjuk már?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik