Merész terveket sző a Cukor

O. F.O. F.
Vágólapra másolva!
2004.05.21. 22:22
Címkék
Nehéz hónapokat tudhat maga mögött, de teljesítette tervét az 1. Magyar Cukor Manufaktúra férfi röplabdacsapata. A kaposváriak újoncként vágtak neki az extraligás pontvadászatnak, és végül sikerült kivívniuk a bentmaradást.
A somogyiak a rájátszásban már több szép eredményt elértek, végül pedig a szegedi helyosztón kiharcolták a hetedik helyet.Mint ismert, az idény közben nagyot változott a játékosállomány, hiszen heten távoztak, de az alapszakasz végére fiatal, egységes, helyi röplabdázókra épülő gárda kovácsolódott össze Bíró Lajos és Nyári Tamás keze alatt. A klubelnök szerint ez a társaság a jövőben még rutinosabb és eredményesebb lehet, így nem véletlenül szövögetnek merész terveket Kaposváron. Kikristályosodtak tehát az elképzelések a Cukornál, és az előrelépés jegyében már sikerült megállapodniuk az egyik legsikeresebb honi nevelőedzővel, a bajnoki ezüstérmes Dunaferr SE eddigi másodedzőjével, Kelemen Istvánnal, aki két évre kötelezte el magát Kaposvárra."Továbbra is szeretnénk minőségi munkát végezni, és nem titkolt célunk, hogy igazi utánpótlás-nevelő egyesület legyen a miénk – mondta Nyári Tivadar a klub évadzáróján. – Szeretnénk tehetséges fiatalokat Kaposvárra csábítani, így dunaújvárosiakkal és szegediekkel is tárgyalunk. A tervek között szerepel, hogy az ifjúsági válogatott, amelynek ugyancsak Kelemen István a szakvezetője, Kaposvárra tegye át a székhelyét, itt edzőtáborozzon, és itt játssza majd a mérkőzéseit."A két somogyi élvonalbeli egyesület, a Kométa és az 1. MCM RC együttműködése pedig tovább folytatódik, így a kisebbik kaposvári klub továbbra is utánpótlásbázisa lehet a nagy testvérnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik