Két pont között nem mindig az egyenes a legrövidebb út

TÓTH ANITA jelenti Bobo DioulassóbólTÓTH ANITA jelenti Bobo Dioulassóból
Vágólapra másolva!
2004.01.12. 22:09
Címkék
Az utóbbi napokban jó néhányszor említettük már a navigátorok fontosságát a Dakaron, de azt még egyszer sem írtuk le pontosan, mit is csinálnak ők az autó (kamion) jobb oldali ülésén. A két, versenyben lévő magyar navigátorral, Bunkoczi Lászlóval és Tagai Róberttel próbáltuk összefoglalni a navigáció lényegét.
Az itinert (amit it roadbooknak hívnak) mindig a versenynap előestéjén kapják meg a versenyzők, hiszen a tereprali olyan műfaj, amelyben nincs lehetőség a pályabejárásra. Ez annyiban különbözik az otthon megszokottól, hogy az elején rövid, írásos összefoglaló található arról, mire kell figyelni az egyes útszakaszokon. Ezeket az adatokat a navigátor általában bemásolja az itinerbe, hogy ne kelljen állandóan lapozgatni. Ezenfelül be kell írni a változtatásokat is, hiszen az itiner a néhány hónappal ezelőtti állapotokat tükrözi, viszont a rendezők a verseny előtti napokban még egyszer végigmennek az útvonalon, és ha szükség van rá, javítják az útleírást. Ezt minden este kifüggesztik az információs táblára. Reggel – rajt. A navigátor nullázza a méterszámlálót (ennek a műszernek a segítségével tudja, hogy mennyi utat tettek már meg) és betáplálja a műholdas navigációs rendszerbe (GPS) az előző este megkapott, négyjegyű kódot. Így előjönnek azok a koordináták, amelyeket a rendezőség programozott a GPS-ekbe, és amelyeket meg kell találni a nap során. Vannak olyan pontok, amelyeknél le kell pecsételtetni a menetlevelet, és vannak, amelyeket csak érinteni kell. A GPS-en egy nyíl mutatja a helyes irányt, hogy mennyi az eltérés az optimális nyomvonaltól. Ha a kijelző jobb felső sarkában megjelenik egy háromszög felkiáltójellel, az azt jelenti, hogy amíg el nem tűnik, be kell tartani bizonyos sebességhatárt. Ezt utóbb ellenőrizni tudják, és már egy kilométer/órás eltérésért is súlyos büntetés jár. Persze a GPS nem minden, muszáj lapozni mellette az itinert is. Lehet, hogy praktikusabb kikerülni egy óriási homokdűnét, mint áthajtani rajta, nem beszélve a gödrökről. A GPS-t a kérdezett magyar navigátorok jobbára arra használják, hogy megnyugtassák magukat, jó az irány, amit választottak, mert tudják: a sivatagban az egyenes út nem mindig a legrövidebb…26. Telefónica Dakar-rali
Az állás a 9. szakasz után. Autósok:
Az állás a 9. szakasz után. Autósok:
1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 28:16:20, 2. Maszuoka, Picard (japán, francia, Mitsubishi Pajero Evo) 1:04:00 óra hátrány, 3. Schlesser, Lurquin (francia, belga, Schlesser-Ford) 2:22:28 ó h., 4. De Mevius, Guehennec (belga, francia, BMW X5) 3:52:17 ó h., 5. Alphand, Magne (francia, BMW X5) 3:59:38 ó h., 6. Mayer, Schulz (német, Mitsubishi Pajero) 4:50:24 ó h., …53. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Frontera) 31:18:07 ó h.
Motorosok: 1. Joan Roma (spanyol, KTM LC4) 31:05:35, 2. Sainct (francia, KTM LC4) 3:33 p h., 3. Cox (dél-afrikai, KTM LC4) 28:21 p h., 4. Despres (francia, KTM LC4) 44:54 p h., 5. Ullevalseter (norvég, KTM 660) 58:20 p h., 6. Lundmark (svéd, KTM 660) 1:01:05 ó h.
Kamionosok: 1. Vlagyimir Csaguin, Szemjon Jakubov, Szergej Szavosztyin (orosz, Kamaz) 35:57:20, 2. De Azevedo, Tomecek, Martinec (brazil, cseh, cseh, Tatra) 58:41 p h., 3. G. de Rooy, Colsoul, Slaats (holland, belga, holland, DAF) 1:53:10 ó h., …32. Darázsi Zsolt, Hajnal Károly, Tagai Róbert (magyar, MAN) 25:44:25 ó h.
Következik: 13. nap, Bobo Dioulasso–Bamako (összekötő szakasz: 88 km, szelektív szakasz: 213 km, összekötő szakasz: 365 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik