Colin McRae nem adja fel!

TÓTH ANITA jelenti Bobo DioulassóbólTÓTH ANITA jelenti Bobo Dioulassóból
Vágólapra másolva!
2004.01.12. 22:12
Címkék
– Jó napot! Bár egyelőre nem tudom, hogy milyen nap van. – Hétfő. Hogy van?– Elégedett vagyok, főleg amiatt, hogy töröltek két gyorsasági szakaszt. Így folytatni tudjuk a versenyt. Érdekes, hogy a Dakaron egy apró probléma is óriásivá tud válni. De amikor megérkeztek a szerelők, éreztem, hogy meg vagyunk mentve. – Történt olyasmi, amire nem számított? – Igazán meglepett a sebesség. Van néhány szakasz, amelyen legalább olyan gyorsan megyünk, mint a Szafari-ralin.– Mit csinált, amikor eltört a váltó? – Semmit, csak vártam a szerelőkre. A politikáról beszélgettünk Arival (Vatanen – a szerző.) – de bevallom, többnyire ő beszélt. – Nem bánta meg, hogy belevágott a terepralizásba? – Néha szeretem a Dakart, néha meg utálom. De itt vagyok, és nem adom fel. – Mi lesz most? – Megpróbálom élvezni a hátralévő szakaszokat. Most már nincs olyan ok, amiért ne próbálhatnék meg szakaszt nyerni, bár ennyire rossz rajtpozícióból, mint amilyen a miénk a sok büntetés után, nem sok esélyünk lesz. – És a verseny végén? – Három napig ülök majd egyfolytában a medencében a tengerparton.26. Telefónica Dakar-rali
Az állás a 9. szakasz után. Autósok:
Az állás a 9. szakasz után. Autósok:
1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 28:16:20, 2. Maszuoka, Picard (japán, francia, Mitsubishi Pajero Evo) 1:04:00 óra hátrány, 3. Schlesser, Lurquin (francia, belga, Schlesser-Ford) 2:22:28 ó h., 4. De Mevius, Guehennec (belga, francia, BMW X5) 3:52:17 ó h., 5. Alphand, Magne (francia, BMW X5) 3:59:38 ó h., 6. Mayer, Schulz (német, Mitsubishi Pajero) 4:50:24 ó h., …53. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Frontera) 31:18:07 ó h.
Motorosok: 1. Joan Roma (spanyol, KTM LC4) 31:05:35, 2. Sainct (francia, KTM LC4) 3:33 p h., 3. Cox (dél-afrikai, KTM LC4) 28:21 p h., 4. Despres (francia, KTM LC4) 44:54 p h., 5. Ullevalseter (norvég, KTM 660) 58:20 p h., 6. Lundmark (svéd, KTM 660) 1:01:05 ó h.
Kamionosok: 1. Vlagyimir Csaguin, Szemjon Jakubov, Szergej Szavosztyin (orosz, Kamaz) 35:57:20, 2. De Azevedo, Tomecek, Martinec (brazil, cseh, cseh, Tatra) 58:41 p h., 3. G. de Rooy, Colsoul, Slaats (holland, belga, holland, DAF) 1:53:10 ó h., …32. Darázsi Zsolt, Hajnal Károly, Tagai Róbert (magyar, MAN) 25:44:25 ó h.
Következik: 13. nap, Bobo Dioulasso–Bamako (összekötő szakasz: 88 km, szelektív szakasz: 213 km, összekötő szakasz: 365 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik