Bauer, a kitűnő helyettes

G. G.G. G.
Vágólapra másolva!
2003.08.06. 22:06
Címkék
Bauer Márton általában minden olimpia előtti vb-n részt vesz, s ez természetesen annyit tesz, hogy legutóbb épp négy éve járt kajak-kenu vb-n.
Aligha csodálkozhatunk tehát azon, hogy az elmúlt hét végi második válogatónak már úgy vágott neki: amennyiben ezúttal sem jut ki, felhagy a kajakozással. A 28 éves szolnoki versenyző azonban Bártfai Krisztián társaságában sikerrel teljesítette a szegedi regattát, s miként tette azt egy olimpiásszal ezelőtt, ismét ő szerezheti meg a magyar csapat ötkarikás kvalifikációját a K–2 1000 méteres számban."Hiba gyakoroltunk már tavasszal is együtt, Bártfai a versenyidény elején Storcz-ot választotta partnerének – szólt az előzményekről Bauer. – Akkor is megmondtam Krisztiánnak, hogy sírva jön még vissza hozzám… Az első válogató után javasoltam, mivel nincs veszítenivalónk, próbáljuk meg újra együtt. Mindketten úgy álltunk oda, hogy ha nem jutunk ki, végleg a csónakház falára szögeljük a lapátunkat.”A tényeket rögzítve: Tóth László tanítványai a második helyen zártak a Kammerer Zoltán, Veréb Krisztián páros mögött, ám utóbbiak az ezres négyest favorizálják, ezért e számtól visszaléptek. Bauerék korántsem érdemtelenül kapták meg a lehetőséget, hisz rövid felkészülés után is igen közel kerültek korábbi csapattársaikhoz. "Az elmúlt esztendőt a családunk támogatásával és saját tartalékaink felélésével vészeltük át – magyarázta a háromszoros vb-ezüstérmes. – A vb-indulás azonban hitet ad és lehetőségekhez juttat. Igyekszünk meghálálni Angyal Zoltán szövetségi kapitány bizalmát, érmet előre mégsem ígérek. Atlantában az első hatba kerülés a cél, hogy megszerezzük az athéni kvalifikációt. Az olimpiára egyelőre nem gondolok, bár a jövő évi felkészülésem biztosan könnyebb lesz: vb-résztvevőként fizetik az edzőtáboromat.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik